Bálozzon 2018-ban is Dunaszerdahely város báljában

Hírek a városból

A városi önkormányzat 2018. január 20-án rendezi meg az immár hagyományosnak mondható rangos társadalmi eseményt, Dunaszerdahely város bálját.

A bál helyszíne idén is a városi sportcsarnok lesz. Az ínyenc menü, jó zene és kitűnő műsor idén is garantált. A szervezők színvonalas és kötetlen szórakozást ígérnek. A bál Kysela Péter táncos produkciójával indul, majd Hájos Zoltán polgármester mond ünnepi köszöntőt. A jó hangulatról Banyák István és zenekara, valamint a Fonogram-díjas Group’n’Swing zenekar gondoskodik. A hangulatot Németh Levente tánc, Nagy Gréta énekprodukciójával fokozza majd, valamint az Iringó tánccsoport bemutatója mellett a bál vendégeit is megtáncoltatja.

A szervezők szeretettel várnak minden kedves vendéget. Jegyelővétel a következő telefonszámon: 031/590 0813