Beiktatták az új diákpolgármestert, Hajas Viktóriát

Hírek a városból

November 29-én Hájos Zoltán polgármester egy évre beiktatta a Városi Ifjúsági Parlament által november 22-én megválasztott új diákpolgármestert, Hajas Viktóriát. A diákpolgármester a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola vendéglátóipari szakán tanul. Hajas Viktóriának diákpolgármesterként az első hivatalos megjelenése a dunaszerdahelyi karácsonyi vásár megnyitóján volt, ahol a polgármesterrel közösen meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún. Viktória elmondta, hogy a rá váró feladat során új tapasztalatokat szeretne szerezni, és jobban megismerné az önkormányzat munkáját. Célja, hogy az ifjúság ötleteit és problémáit tolmácsolja a város vezetésének. Az új diákpolgármester tervei között szerepel egy városi diákbál megszervezése, valamint szeretné ha a középiskolások kulturális programokkal örvendeztetnék meg a Városi Idősek Otthona lakóit, hogy a nyugdíjasok megismerhessék a tehetséges fiatalokat.