Június 27-én ülést tart városi képviselő-testület

Hírek a városból

A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal nagytermében 2017. június 27-én 14 órai kezdettel tartják meg a városi képviselő-testület 20. soros ülését a jelenlegi választási időszakban. Az ülést Hájos Zoltán polgármester hívta össze az 1990. évi 369. Tt. számú, községekről szóló hatályos törvény 13. §-a 4. bekezdése és Dunaszerdahely Város Alapszabályzatának 8. cikkelye 3-as pontjának a) bekezdése értelmében.

Az önkormányzati ülés napirendjén 28 pont szerepel. A képviselők megtárgyalják többek között a Dunaszerdahely város 2017-es költségvetésének idei harmadik módosítására vonatkozó javaslatot.

Napirenden szerepel annak a beterjesztésnek a megvitatása is, amelynek értelmében a városi önkormányzat társfinanszírozóként részt venne három projekt megvalósításában. Az egyik projekt a Vámbéry Alapiskolában a nyelvi és a biológiai-kémiai szaktanterem felszereltségének javítását szolgálná. A másik projekt a Komenský utcai óvoda energiafogyasztásának csökkentését célozza. A harmadik projekt a városi iskolákat érinti, amelyekben a nyelvi oktatást támogató szaktantermek fejlesztésén kívül lehetővé tenné az iskolai könyvtárak és a szaktantermek műszaki berendezéseinek és felszereltségének a javítását.

Új városi rendeletet is elfogadnak a képviselők, amelyben kihirdetésre kerül Dunaszerdahely város területrendezési tervének kötelező érvényű része, beleértve a 2016-ban elfogadott módosításokat és kiegészítéseket is. Határozati javaslatot is megvitatnak továbbá, amellyel a Gastro DS Kft. megbíznák a városi fenntartású óvodák és alapiskolák mellett működő iskolai étkezdék, a Szociális Központ és az idősek otthona étkezdéjének élelmiszerekkel való ellátásának biztosításával kapcsolatos tevékenységek elvégzésével. A képviselők döntenek annak a városi rendeletnek az elfogadásáról is, amelynek alapján megalakulna az új Iskolai Szolgáltató Központ.

Tárgyalnak a képviselők a Rózsaligeti 1376-os és 1378-as lakótömbök közötti parkoló kiépítése ellen tiltakozó lakossági petícióról. Napirenden szerepel az a javaslat, hogy 2017-et nyilvánítsák Dunaszerdahelyen Esterházy Emlékévnek a mártírhalált halt néhai politikus halálának 60. évfordulója alkalmából.

Az ülés végén a képviselők közérdekű észrevételei, majd az interpellációk hangzanak el.