InkuBusiness - HUSK/1101/1.1.1/0241 - HU


InkuBusiness - HUSK/1101/1.1.1/0241 - HU
 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

2014.12.31.

A pályázat segítségével felújított Erzsébet-téri Irodaház ("Perfects" épülete) már a működése első évében jelentős eredményeket mutatott fel. Az épület fenntartója Municipal Real Estate kft. Dunaszerdahely értékelése szerint a vállalkozók fokozott érdeklődést mutatnak a bérleti lehetőségek iránt. Amíg 2013-ban az épületben nyolc kihasználatlan irodahelység volt, 2014-ben már csak két irodahelység várt új bérlőre. Az igényesen felújított épület és kedvező szolgáltatásai kimutathatóan befolyásolta a vállalkozók által szervezett rendezvények számát, melyekből a 2014-es évben a fenntartó 53 eseményt jegyzett. A helyi vállalkozók, vállalatok képviselői a harmadik szektor és a közigazgatási intézmények is érdeklődést mutatnak tevékenységük bemutatására az Üzleti és Tájékoztatási Központ épületében. A Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara aktív munkájának köszönhetően a határ menti régiókban a továbbiakban várhatóan fokozódik a határon átnyúló együttműködés intenzitása, a közös rendezvények száma, melyek támogatják és fellendítik a térség üzleti, kereskedelmi tevékenységeinek kibontakozását a vállalkozók széleskörű rétegének megszólításával.

2014.06.30.

A 2013 decemberében a pályázat segítségével megvalósult Üzleti és Tájékoztatási Központ rendkívül kedvezményesen a vállalkozók számára biztosít iroda és üzlethelység bérleti lehetőséget, melynek elsődleges célja a kezdő, vagy bővülő kisvállalkozások, egyéni vállalkozók működésének segítése. Az InkuBusiness pályázat a HUSK program „A határmenti térség gazdasági versenyképességének erősítése“ célkitűzés megvalósításához járult hozzá. Két olyan beruházás és tájékoztató tevékenység valósult meg, amely a határ mindkét oldalán működő mikro-, kis és középvállalkozások mindennapi működését támogatja,  kölcsönös együttműködésen alapuló határon átnyúló fejlődésüket megalapozza. Az inkubátorház megvalósítása nagymértékben hozzájárult a térség regionális gazdasági egyesüléséhez, a közös térségi identitás és üzleti környezet kialakulásához.
A pályázat általános célja a határmenti térség üzleti kapcsolatainak kölcsönös fenntartható fejlesztése és a versenyképesség megalapozása, továbbá
o A Csallóköz és Pest megye közös és kölcsönös gazdasági versenyképességének megteremtése,
o Magyar és Szlovák mikro-, kis és középvállalkozások számára magas szintű intézményesült üzleti szolgáltatások biztosítása,
o Határon átnyúló gazdasági együttműködés fejlesztése, a határmenti vállalkozások közötti kooperáció kibővítése,
o  A vállalkozásfejlesztésben tevékenykedő szervezetek közötti együttműködés kiszélesítése,
o Az inkubátor szolgáltatások fejlesztését segítő célirányos partneri együttműködés kialakítása és megerősítése a szervezetek között,
Eredmények: A felújított önkormányzati épület megfelelő környezetet biztosít a vállalkozások számára, a vállalkozók tevékenységét az önkormányzat folyamatosan támogatni fogja szakmai tanácsadás formájában. A kedvezményes irodabérleti, illetve az alkalmi, időszakos terembérleti lehetőségek iránt fokozott érdeklődést mutatnak a vállalkozók. Rövidesen a még szabad irodahelységeket is elfoglalják a vállalkozók.

A záró konferencia - 2013.12.16.

A magyar-szlovák határon átnyúló együttműködés keretében 2013. december 18-án kerül sor a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Ipari Kamara (HU) és Dunaszerdahely város (SK), “Magyar-Szlovák Üzleti és Tájékoztatási Központok Kialakítása a Versenyképes Határmentéért – InkuBusiness / Zriadenie Maďarsko-slovenských obchodno-informačných centier za konkurencieschopné pohraničie - InkuBusiness” című közös pályázatának dunaszerdahelyi zárórendezvényére, amelyen egyben átadják a pályázat keretében felújított Erzsébet téren lévő irodaépületet. Az irodaházat Perfects néven ismerik a dunaszerdahelyiek, régebben pártházként is emlegették. Az elmúlt időszakban elvégzett széles körű felújítási munkálatok teljesen új jelleget adtak a városközpontban lévő épületnek.

Workshop török vendégek részvételével – 2013.05.02.

A „Magyar-Szlovák Üzleti és Tájékoztatási Központok Kialakítása a Versenyképes Határmentéért – InkuBusiness / Zriadenie Maďarsko- slovenských obchodno-informačných centier za konkurencieschopné pohraničie - InkuBusiness“ elnevezésű projekt keretében április 19-én Dunaszerdahelyen került sor a határmenti együttműködést szorgalmazó workshopra, amely a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 által nyert implementációt. A műhelytalálkozón részt vettek a Városi Hivatal vezető beosztású dolgozói, a projekt vezető partnerének, azaz a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Ipari Kamarának a képviselője, valamint a török delegáció tagjai, továbbá helyi képviselők és vállalkozók. A jelenlévőket Dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere üdvözölte. Köszöntőjében kiemelte a határmenti régióban működő vállalkozások fejlesztésének fontosságát. Dr. Ferencsik István (PMKIK) tájékoztatta a résztvevőket a projekt céljairól. A két településen, Dunaszerdahelyen és Törökbálinton (MK) egy-egy üzleti- tájékoztató központ létesül. Kiemelte a projekt eredményeinek hasznosulási lehetőségeit, és azok hatását a kis- és középvállalkozásokra a határmenti övezetben. A harmadik részben Horváth Csabával, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat dunaszerdahelyi irodájának vezetőjével közösen mutatta be a hálózat regionális irodáját, annak küldetését és vállalkozásfejlesztési szolgáltatásait. A workshop utolsó előadója, Hasan Şahin (Mugla Tartomány Kereskedelmi és Ipari Kamarája - Törökország) bemutatta Mugla tartományt és vázolta a kölcsönös idegenforgalmi és kereskedelmi együttműködés lehetőségeit. A közeljövőben hasonló workshopot tartanak a vezető partner szervezésében Budapesten.

Az Erzsébet téri irodaház felújítása  – 2013.02.13.

Megkezdődtek az Erzsébet téri irodaház (a Perfects épülete) felújítási munkálatai, amelyeknek célja a „Magyar-Szlovák Üzleti és Tájékosztatási Központok Kialakítása a Versenyképes Határmentéért – InkuBusiness / Zriadenie Maďarsko-slovenských obchodno-informačných centier za konkurencieschopné pohraničie – InkuBusiness“ elnevezésű projektbe foglalva egy-egy üzleti és tájékoztató központ létrehozása Magyarország (Törökbálint), és Szlovákia (Dunaszerdahely) területén, a projekt vezető partnerével, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve. A projekt a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósulhatott meg.
A felújítási munkálatok 2012 novemberében, az építkezési terület átadásával kezdődtek el. A projekt során megvalósul a közös terek, a lépcsőház, a folyosó és a felvonó felújítása. Az akadálymentesítést célozza a felvonó kabinjának lehetőség szerinti bővítése, hogy az épület minden szintje elérhetővé váljék mozgáskorlátozottak számára. Felújításra kerülnek a szociális helyiségek is, úgyszintén mozgáskorlátozottak igényeinek figyelembe vételével. A homlokzatról részben lekerül a kerámiavakolat, mert az épület új szigetelési rendszert és vakolatot kap. Számíthatunk a nyílászáró szerkezetek, ablakpárkányok és bádogszerkezetek cseréjére is. Lebontják a tetőszerkezeti rétegeket egészen a mennyezet tartószerkezetéig, a B pavilon pedig új hő- és vízszigetelő födémet kap.
A város nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a projekt a legkevésbé zavarja az irodaházban székelő intézmények életét.

Vállalkozói munkaértekezlet - 2013.01.21.

2013. január 17-én 17 órai kezdettel került megrendezésre a Legend Hotelben Hájos Zoltán polgármester úr indítványozta, új évi vállalkozói munkaértekezlete, amelyen több, mint 30 helyi vállalkozó vett részt. A találkozó célja volt megismerni a jelenlévő vállalkozók véleményét az őket érő nehézséggel kapcsolatban, amelyekkel évente szembesülnek. A polgármester úr méltatta a jelenlévők nézetét, s ismertette dunaszerdahelyi vállalkozásfejlesztési vízióját. A vállalkozókat tájékoztatta a „Magyar-Szlovák Üzleti és Tájékosztatási Központok Kialakítása a Versenyképes Határmentéért – InkuBusiness / Zriadenie Maďarsko-slovenských obchodno-informačných centier za konkurencieschopné pohraničie - InkuBusiness“ elnevezésű projektről, amelyet a város a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül valósít meg. A projekt célja Magyarország (Törökbálint) és Szlovákia (Dunaszerdahely) területén egy-egy üzleti-tájékoztató központ létrehozása, amely támogatni tudja a szlovák-magyar határmente hosszú távon fenntartható fejlesztését és versenyképességét, a helyi és határon átnyúló vállalkozói környezet bemutatásával, a kölcsönös gazdasági együttműködésre való ösztönözéssel. Végezetül a polgármester úr meghívta az érdekelteket az idei év első felében megrendezésre kerülő workshopra, valamint konferenciára, amelyek szintén a projekt keretén belül valósulnak meg, és részt vesz a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara is.

Inkubátorház a versenyképességért  - 2012.07.27.

Dunaszerdahely városa ismét sikeresen pályázott, hiszen zöldet kapott a Magyar-Szlovák Üzleti és Tájékoztatási Központok Kialakítása a Versenyképes Határmentéért – InkuBusiness projekt (kód: HUSK/ 1101/1.1.1./0241), amely a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013, Intézkedés: 1.1.1.: Üzleti infrastruktúra fejlesztése keretében került jóváhagyásra. A projektet az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az SZK állami költségvetéséből és az érintett települések által befizetett önrészből pénzelik. Dunaszerdahely fő partnerével, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamarával (PMKI) közösen folyamodott uniós támogatásért. A két kereskedelmi-információs központ, azaz inkubátorház Dunaszerdahelyen és Törökbálintban fog működni. Az együttműködési szerződést július 23-án Budapesten írták alá.