Nevezetes személyiségek

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom

Antal András

Számtiszt, Dunaszerdahely krónikaírója. 1900-ban született Dunaszerdahelyen, ősi nemesi családból. Középiskoláit Pozsonyban végezte, majd 1917-től az olasz fronton harcolt, 1919-ben szerelt le. 1920-ban Giráldon segédjegyző, 1920–22 között a cseh seregben teljesítette sorkatonai szolgálatát, majd az etrekarcsai jegyzőségen dolgozott.1926-tól Dunaszerdahelyre került számvevőtisztként.

A háború után ő volt Dunaszerdahely krónikaírója (Hartmann József után). Segítette a kialakuló első dunaszerdahelyi múzeum létrejöttét (amely aztán a Fehér kastélyban működött).

Benefai Bacsák család

A Csallóközben birtokos, az 1764-től Mária Teréziától is megerősített benefai (ma Egyházgelle része) birtokukról elnevezett nemesi család tagjai már a 17. században is komoly pozíciót töltöttek be egyrészt Pozsony megyében, másrészt egyéb országos hivatalokban (pl. Bacsák József a Magyar Kamara tanácsosa volt, Bacsák János a Helytartótanács tanácsosa és Pozsony vármegye alispánja, Bacsák Zsigmond kanonok). A család tagja, Bacsák Móric kapitány építette egykori szerdahelyi kastélyukat, illetve Bacsák Ferenc volt Szerdahely plébánosa (1757–64).

Bohus Géza

Vezető jegyző. 1880-ban született Dunaszerdahelyen. Itt segédjegyző, adóügyi jegyző. 1911 januárjától nemesabonyi vezető jegyző lett. 1938-45 között Dunaszerdahely vezető jegyzője. Elnöke volt a Protestáns Körnek, valamint felügyelője a dunaszerdahelyi evangélikus egyházközségnek.

Czeglédi Szabó Pál

Református lelkész. 1616–26 között a szerdahelyi református gyülekezet lelkipásztora, később Pápán a dunántúli egyházkerület püspökké választotta.

Csáder Jenő dr.

Ügyvéd, szerkesztő, az 1901-ben induló Csallóközi Lapok első szerkesztője.

Csaplár Benedek

Piarista tudós, néprajzkutató. 1821-ben született a Szerdahely melletti Újfalun, szülei Csaplár Ignác és Dobos Erzsébet voltak. 1836-ban belépett a piarista rendbe. 1841–43-ban Kolozsvárott bölcseletet és klasszika-filológiát, 1843–45-ben Nyitrán, 1845–46-ban Pozsonyszentgyörgyön teológiát tanult. 1846-ban szentelték pappá. Már másodéves novíciusként 1837-ben a privigyei elemi iskola első osztályában tanítani kezdett. 1840 és 1841 között Besztercén volt elemi iskolai tanító, 1846-tól Kolozsváron, 1848-tól Budán, 1849–50-ben Mosonmagyaróvárott gimnáziumi tanár.

1851-ben megismerkedett Ipolyi Arnolddal, akinek jelentős segítséget nyújtott mitológiai kutatásaihoz. 1851-től a lévai, 1852-től a nyitrai, 1853–67-ben a szegedi piarista gimnázium tanára. 1861-ben tevőlegesen, anyagilag támogatta ő maga és családja is a szerdahelyi katolikus iskola újjáépítését. 1867–70-ben a tatai piarista gimnázium igazgatója, majd 1870-től rendje történetírójaként a fővárosban élt, közben 1874–75-ben Vácott is tanított.

A Magyar Tudományos Akadémia 1886-ban levelező tagjává választotta, 1887-től pedig a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának, és a vatikáni oklevéltár szerkesztőbizottságának volt tagja. 1906-ban bekövetkezett halálát egy anarchista okozta, aki megtámadva az idős papot, súlyos sérüléseket okozott neki.

Csermely Gyula

Ügyvéd, író. 1869. június 5-én született Dunaszerdahelyen, édesapja a zsidó elemi népiskola tanítója volt. A háború után több regényt, ponyvát és színművet írt, főleg színházaknak, illetve a Nagyváradi Lapok budapesti munkatársaként publikált. Regényei közül többet megfilmesítettek, számos kis elbeszélése zsidó tárgyú, több éppen dunaszerdahelyi emlékeiből merít.

Csernyei Sándor dr.

1888-ban született Galántán. Középiskoláját itt járta. 1911 óta Dunaszerdahelyen fogász, az 1908-ban alapított Dunaszerdahelyi Társaskör titkára volt, annak 3000 kötetnyire duzzadt könyvtárát is ő alapította, de a sportegylet körül is sok aktivitást végzett.

Deutsch Dávid ben Menachem Mandel

Rabbi, talmudtudós. 1756 körül született Köpcsényben. Szerdahelyre 1800-ban került, ahol aztán tíz éven át vezette a hitközséget. A 19. század elején a legkiválóbb rabbitekintélyek között tartották számon, bölcs mondásait szállóigeként idézték. Nagy hírnévnek örvendett, mert jótékonyságban nem ismert határt.

Hartmann József

Tanító, Dunaszerdahely krónikaírója. 1901. február 23-án született Pozsonyban, édesapja kötélgyártó mester volt Dunaszerdahelyen. Ő 1925-ben került Dunaszerdahelyre a katolikus iskolába. 1925. november 16-ától a tanonciskola tanítója is, 1932. szeptember 1-jétől pedig igazgatója.1936 novemberétől (Révész Zoltán evangélista iskolaigazgatót váltva) Dunaszerdahely község kinevezett krónikaírója lett. 1942–43 között a Dunaszerdahelyi M. Kir. Állami Polgári Fiú- és Leányiskola társigazgatója, majd annak igazgatója. 1944–43-tól a Dunaszerdahelyi Légo Parancsnokság (légoltalom) parancsnoka.

Még az első köztársaság idején bekapcsolódott a Dunaszerdahelyi Önkéntes Tűzoltók munkájába, ahol a parancsnokságig jutott. Tagja volt többek között a Dunaszerdahelyi Múzeumi Bizottságnak, a tűzvédelmi bizottságnak, a vöröskeresztnek, illetve parancsnoka a helyi Szent Imre cserkészcsapatnak. A 2. világháború után már csak tanítással foglalkozott.

Haskó József

Esperesplébános. 1828. január 26-án született Budán. 1869-től dunaszerdahelyi plébános. Városunk egyik legaktívabb lelkésze volt, rendkívüli népszerűségnek örvendett. 1878-tól 17 éven át a Csallóköz Szerdahelyi Kaszinó elnökeként felvirágoztatta azt: élénk egyesületi életet hozott létre, bővítette a Kaszinó könyvtárát, 1884-re felépíttette a Kaszinó új épületét a Széchenyi utcán (ma Fő utca, szlovák takarékpénztár). 1885-ben az ő ideje alatt ünnepelték a szervezet fennállásának 25 éves jubileumi évfordulóját.

1890-ben a Dunaszerdahelyi Espereskerület esperese és az elemi iskolák felügyelője lett, később kerületi esperes. 1890-ben ő alapította meg a Dunaszerdahelyi Katolikus Legényegyletet, amelynek elnöke is volt. A Ferenc József-rend lovagi osztályának I. fokozatával tüntették ki, írásai több lapban megjelentek. 1901. december 5-én hunyt el Dunaszerdahelyen, sírja a helyi temetőben található.

Janovits Ödön

Plébános, dékán. 1903. augusztus 16-án Vámosladányban született. 1942-ben Dunaszerdahely plébánosa lett, egyben a létrejött gimnázium érseki biztosa. 1945-ben fellépésének köszönhetően menekült meg a dunaszerdahelyi cigányság a deportálástól. 1955-ben Nagyszombati Szentszéki ülnök, 1962-ben dékánja a Dunaszerdahelyi Espereskerületnek. 1978-ban nyugállományba vonult és Dunaszerdahelyen maradt 1988-ban bekövetkezett haláláig.

Jehuda Aszád (Aszód Juda)

Rabbi, tudós. Aszódon született 1796-ban. 1852-ben a szerdahelyi hitközség főrabbinak hívta meg, amelyet elfogadott. Itteni jesivája (rabbiképző iskola) az egyik leghíresebb és legkeresettebb volt. Már életében is legendák övezték: éles esze, rendkívüli jámborsága és meleg szíve nemcsak a zsidóság, hanem a keresztény vallásfelekezetek között is elismertté és tiszteltté tették személyét. 1866-ban hunyt el, a szerdahelyi zsidó temetőben található sírja azóta keresett zarándokhely.

Laszlovszky Márton Adalbert

Plébános. Oroszlányban született. 1733 februárjában Egyházkarcsára került plébánosnak, ahonnan 1737. április 30-án helyezték át Dunaszerdahelyre. 1742–43-ban az ő plébánosi működése alatt barokkizálták a szerdahelyi Szent György-templomot (amely akkor nyerte el mai formáját). 1758. október 28-án hunyt el Szerdahelyen.

Losonczy Lajos

Igazgató a sikabonyi elemi népiskolában. 1896-ban született Pozsonyban. 1919-ben került a sikabonyi iskolába, ahol már 1924-ben igazgatónak nevezték ki. Aktív részese volt a település életének: a sikabonyi tűzoltók parancsnoka lett (több szakcikket közölt tűzoltólapokban), illetve Sikabony könyvtárosa is volt. 1938-ban a sikabonyi Orosz hadifogolytemető pontos helyszínrajzát, temetői kataszterét és névjegyzékét ő készítette el.

Marczell Mihály

Esztergomi főegyházmegyés áldozópap, egyetemi tanár, rektor, papnevelő, egyházi író. A 20. század egyik legnagyobb hatású katolikus magyar nevelője Dunaszerdahelyen született 1883-ban. 1908-tól Budapesten hitoktató, majd gimnáziumi hittanár (1909–16). Az első világháborúban tábori lelkész az olasz fronton (1916–18), majd az Esztergomi Papnevelő lelki igazgatója és teológiai tanára. 1919-től a Pesti Főiskola Szent Imre Kollégiumának igazgatója.

Egyik létrehozója volt a Katolikus Diákszövetségnek. 1922-ben az Aquinói Szent Tamás Társaság, 1925-ben pedig a Szent István Akadémia választotta rendes tagjává. 1928-tól a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán magántanár, 1936-tól nyilvános rendes tanár. Dékán, majd prodékán volt, illetve az erkölcstani és neveléstudományi tanszék professzora, 1938-ban a lelkipásztorkodástan professzora és a Központi Papnevelő Intézet (KPI) rektora 1952-ig.

Különféle egyházi és világi vallásos intézmények, társaságok, körök lelki vezetője. 1944-ben Pest érseki biztosa lett, Mindszenty József hercegprímás helyetteseként. 1952-ben megfosztották állásától, otthonától. Megbízott előadóként élete végéig oktatott a Hittudományi Karon 1962-ben bekövetkezett haláláig. Modern szellemű pedagógiai felfogását A bontakozó élet c. nyolckötetes munkájában fejtette ki.

Markwarth Gábor dr.

Esperesplébános. 1892. november 30-án született Selmecbányán. 1923-tól Dunaszerdahely plébánosa. Erős, kemény, jó szervezőkészségű egyházfőként ismerték a szerdahelyiek. 1926-ban az ő szerkesztésében jelent meg a Szent György Naptár – A dunaszerdahelyi róm. kath. plébánia hívei használatára c. kiadvány, amelynek adattára értékes információkat őrzött meg az akkori közélet képviselőiről is.

1928-ban újraalakította a Dunaszerdahelyi Katolikus Legényegyletet. Tevékenyen részt vett a keresztényszocialista párt munkájában. 1932-re új katolikus iskolát építtetett a Temető-soron (a mai egészségügyi szakiskola épületét), 1938-ban a Dunaszerdahelyi Torna Club (DAC utóda) díszelnöke, 1939-ben pedig a Dunaszerdahelyi Espereskerület esperese lett. A Csallóközi Hírlap munkatársa volt.

1941-ben Udvardra helyezték plébánosnak, innen 1942-ben Ipolyságra került, itt érte a 2. világháború vége. 1949-ben Bokor Lászlóval való kapcsolata miatt letartóztatták a csehszlovák hatóságok. Kiszabadulása után rövidesen elhunyt.

Pókateleki Kondé család

A Pókateleki Zomor (Szomor, illetve Fekete, majd később Kondé) család a Csallóköz egyik legrégibb és legbefolyásosabb nemesi családja volt. 1342-ben Zomor fia Miklós kapta meg Péter csókakői és gesztesi várnagytól a Szerdahely melletti Pókatelkét. Fiai, Jakab a pókateleki „Fekete”, míg János a pókateleki „Zomor” nevet használta – velük vált ketté a család, s ment két ágon, küzdve, pereskedve birtokaikért egymással az évszázadok során. A Pókateleki Zomor /Szomor ág tagjai voltak pl. Miklós (1416), Mihály, János (1561–69 között királyi személynök). A családi ág 1579-ben halt ki fiúágon Pállal. A Pókateleki Fekete ága a családnak 1462-től, a családi ágat alapító Fekete Jakab dédunokájától, Jánostól kezdi el a Conde/Kondé nevet használni, aki Zsigmond királytól címert is kapott. A família szerdahelyi és környékbeli birtokait egészen a 19. századig meg tudta tartani. E család tagja volt többek között Pókateleki Kondé Miklós nagyváradi püspök vagy Pókateleki Kondé József Benedek.

Az évszázadok során a Pókateleki Szomor–Fekete–Kondé család a helyi egyház életében is jelentős szerepet vállalt: ők lettek a templom korai patrónusai, kegyurai, illetve legerősebb és legjelentősebb támogatói, templomatyái (a templom vagyonát, jövedelmeit, kiadásait kezelő laikus személyei) egészen a 16. századig. A Pókateleki Kondé család temetkezési helye (az 1700-as évek legvégéig) a Szent György-templom kriptája volt.

Pókateleki Kondé Miklós

Nagyváradi püspök. A Szerdahely melletti Kétszer-Újfalun született 1732-ben az egyik legrégibb csallóközi nemesi család sarjaként. 1757-ben Csötörtökre, onnan pedig Felbárra került plébánosnak. 1765-től szepesi kanonok, később a bécsi Pázmáneum rektora. Egyházi pályája gyorsan ívelt: előbb esztergomi kanonok, 1777-ben honti, rá három esztendőre sasvári főesperes, illetve a királyi ítélőtábla főpapja lett. 1791-ben belgrádi püspöknek szentelik fel, s egyben az esztergomi érsek segédpüspöke. 1795-ben, a hétszemélyes tábla ítélethozatala után ő zárta ki az egyházi rendből a magyar jakobinusok vezetőjét, Martinovics Ignácot. 1799-ben káptalani helytartó és a hétszemélyes tábla ülnöke lett. 1800. december 22-én nagyváradi püspökké szentelték, amely tisztségét 1802-ben bekövetkezett haláláig viselte.

Srenker Lajos

Községi bíró, 1919 után városbíró. 1870-ben született Dunaszerdahelyen, nevéhez fűződik a sportpálya létesítése. Az ipartestület elnöke volt, s az Országos Keresztényszocialista Párt tagja.

Stadtrucker Gyula

Evangélikus lelkész. 1892-ben született Zólyomban. 1926-tól a dunaszerdahelyi gyülekezet lelkésze. 1933-ban lelkészsége alatt renoválták az evangélikus templomot, 1938-ban pedig ő kezdeményezte a templom tornyának megépítését.

Steiner Herman

Többszörös amerikai sakkbajnok, nemzetközi mester, szakíró. 1905. április 15-én született Dunaszerdahelyen. Családja 1921-ben az Egyesült Államokba emigrált. 1942-ben és 1946-ben megnyerte a US Opent (a nyílt bajnokságot), 1948-ban az Egyesült Államok bajnoka lett, 1950-ben pedig a Nemzetközi Sakkszövetség nemzetközi mesteri címét kapta meg. 1954-ben a kaliforniai bajnoki címet is megszerezte.

Szakváry (Szakstetter) János

Esperes, kanonok. 1801-ben Nagyszombatban született, ugyanitt végezte teológiai tanulmányait. 1830-ban lett dunaszerdahelyi plébános. 1848-ban ott találjuk a szerdahelyi nemzetőrök között, 1860-ban egyik alapítója volt a Szerdahely Csallóközi Kaszinónak.

Szeiff Géza dr.

Ügyvéd, politikus, szerkesztő. A két világháború közötti dunaszerdahelyi közélet egyik meghatározó alakja, családja régi szerdahelyi család. 1925-től a Csallóközi Hírlap szerkesztője, publicistája. Tagja volt a Műkedvelő Gárdának (háznagy), a Dunaszerdahelyi Dalegyletnek, a Dunaszerdahelyi Katolikus Legényegyletnek, de az 1939-ben újraalakított Kaszinónak (titkár) is. Az Egyesült Magyar Párt körzeti pártelnöke, 1938-ban a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, illetve a visszacsatolt területek járási miniszteri biztosa is. 1945-ben Magyarországra települt.

Széher Vilmos

Banktisztviselő. Dunaszerdahelyen született 1904-ben. 1923-ban a Csallóközi Központi Népbank, majd a Szlovák Általános Hitelbank tisztségviselője. Volt tűzoltóparancsnok, presbiter, leventeoktató, illetve az Egyesült Magyar Párt választmányi tagja.

Szimhart Lajos

Iskolaigazgató. 1888-ban született Esztergomban. 1929-től a szerdahelyi katolikus iskola igazgatója. Tagja volt a katolikus legényegyletnek. 1945 után kitelepítették.

Szladits Károly dr.

Kossuth-díjas jogász, egyetemi tanár, akadémikus. 1871-ben született Dunaszerdahelyen. Részt vett az 1901-es magyar magánjogi törvénytervezet előkészítésében, 1916-ig az igazságügyi minisztérium törvényelőkészítő osztályán dolgozott. 1908-tól egyetemi magántanár képesítést kapott, 1917-től pedig egyetemi tanári kinevezést kapott a Budapesti Tudományegyetemre, közben 1914–33 között a Jogtudományi Közlöny döntvénygyűjteményét, a Magánjogi Döntvénytár c. munkát is szerkesztette, illetve (1920–22-ben) a Békejog és Békegazdagság c. folyóiratot.

A magyar magánjogtudomány egyik legnagyobb alakjaként a Magyar magánjog c. hatkötetes monográfia főszerkesztője és társszerzője volt. 1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1943-tól rendes tagja, ahonnan 1948-ban tanácskozó taggá minősítették vissza. 1942-ben távozott az egyetemről, s 1945 után a Jogtudományi Közlöny főszerkesztője, illetve a hágai állandó nemzetközi választott bíróságnak tagja volt. 1956. május 22-én hunyt el Budapesten. MTA tagságát 1989-ben posztumusz helyreállították.

Vámbéry (Vamberger) Ármin

Orientalista, Kelet-kutató. 1832. március 19-én született Szentgyörgyön, ahonnan kisgyermekként költöztek át Dunaszerdahelyre. Elemi tanulmányait a szerdahelyi chéderben kezdte (zsidó elemi népiskola). Önerőből nyelveket kezdett tanulni – fiatalon a legtöbb európai nyelvet ismerte, 20 éves korára pedig a törököt is elsajátította.

1861-ben a nevét Vámbéryre változtatta. Még az évben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) támogatásával elindult a magyar őshaza felkutatására. Kolduló dervisnek öltözve, „sánta dervisként”, Resid efendi néven beutazta Közép-Ázsiát és Perzsiát, olyan helyekre is eljutva, amelyek európai emberek számára teljesen ismeretlenek voltak. 1864-ben tért vissza Pestre, ezután Londonban és Párizsban is beszámolt az ott látottakról.

1865-től a pesti egyetemen a keleti nyelvek nyilvános tanítója, 1868-tól nyilvános rendkívüli, 1870–1905 között nyilvános tanára volt. A turkológia egyik úttörője volt, próbálta történeti, nyelvészeti és néprajzi adatokkal bebizonyítani a magyarság török eredetét (lásd: török–ugor nyelvészeti „háború”). 1860-tól az MTA levelező, 1876-tól rendes, 1893-tól tiszteleti, 1894-től pedig igazgatóválasztmányi tagja lett. Előtte, 1881-ben a budapesti egyetem díszdoktorául választotta, később Dunaszerdahely díszpolgára lett. Vámbéry tudományos munkáit, úti beszámolóit (Közép-ázsiai utazás, Vándorlásaim és élményeim Persiában, Vámbéry Ármin vázlatai Közép-Ázsiából, A magyarság keletkezése és gyarapodása) több nyelvre is lefordították, levelezett az angol és a török udvarral, illetve a perzsa és más arab országok uralkodóival is. 1913-ban hunyt el Budapesten.

Vázsonyi József

Esperes, Dunaszerdahely város díszpolgára. Csúzon született 1847-ben. 1898-ban a Dunaszerdahelyi Espereskerület espereshelyettese, később esperese lett. 1902-ben Dunaszerdahelyre került. 1909-ben megalapította a Csallóköz c. keresztény társadalmi, szövetkezeti és szépirodalmi hetilapot. Dunaszerdahelyi szerepvállalása, ténykedése városunkban olyan sokrétű és mély nyomot hagyó, elismert volt, hogy Dunaszerdahely díszpolgárává választották, illetve megkapta a Ferenc József-rend lovagi keresztjét (I. lovagi rend). 1923. május 1-jén hunyt el, sírja a dunaszerdahelyi temető papsírjainál található.