Szent György-napok és Mundus borfesztivál április végén

Hírek a városból

Április vége Dunaszerdahely ünnepnapjainak jegyében fog eltelni. Az eseménysor része lesz az elszármazott dunaszerdahelyieket hazaváró találkozó, a városi díjak és kitüntetések átadási ünnepsége, valamint a Szent György-emléknap. Az önkormányzat megrendezi a testvérvárosok kulturális fesztiválját is.

A MUN-DUS nemzetközi borfesztivált is április utolsó hétvégéjén rendezik meg Dunaszerdahelyen, amely Szlovákia legnagyobb borversenyei közé tartozik. A kétévente megtartott seregszemle a szokásoknak megfelelően a beérkezett borminták zsűrizésével kezdődik, majd a városi művelődési központ előtt nyilvános borkóstolóval folytatódik. A cél a borkultúra fejlesztése, idén 10 ország borait kóstolhatják meg az érdeklődők. A seregszemlével kapcsolatos újdonság, hogy első alkalommal lesz része az Europafest, amelyet korábban az ausztriai Kismartonban rendeztek meg. A szervezők a jó bor mellé jó zenét is ígérnek. A három nap során fellép többek között Peter Lipa, a Hot Jazz Band, a Budapest Bár és a Csík Zenekar.

 

 

2017. április 21., péntek

 

19.00 – Szent György-bál (Vidékfejlesztési szakközépiskola)

 

2017. április 24., hétfő

 

17.00 – Ünnepi búcsúi szentmise (Szent György-templom)

 

2017. április 28., péntek

 

10.30 – Szent György-emléknap

 

– DAC-történelem (Nagy Krisztián)

 

– (Dunaszerda)helytörténeti kalandozások (Nagy Attila)

 

– A Szent György-díj átadása (Vermes-villa)

 

15.30 – Hazai előadóművészek fellépése (Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti tér)

 

18.00 – Peter Lipa koncertje (Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti tér)

 

20.00 – Hot Jazz Band koncert (Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti tér)

 

2017. április 29., szombat

 

9.30 – Testvérvárosi focitorna (Városi szabadidőpark)

 

15.00 – Dunaszerdahelyi és a testvérvárosokból érkező csoportok fellépése (Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti tér)

 

17.30 – Csík zenekar, nagykoncert (Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti tér)

 

18.30 – Dunaszerdahely Város Díjainak átadása, Testvérvárosi Találkozó és III. Dunaszerdahelyi Hazaváró Találkozó (Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színházterme)

 

19.30 – Veréb Tamás koncertje (Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti tér)

 

21.00 – Budapest bár koncert (Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti tér)

 

2017. április 30., vasárnap

 

11.00 – Ünnepi búcsúi szentmise (Szent György-templom)

 

14.00 – Májusfaállítás Sikabonyban (Sikabonyi Közösségi Ház udvara)

 

16.00 – Magyar nóta, operett (Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti tér)

 

18.00 – DIXIE KINGS OF HUNGARY, nagykoncert (Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti tér)

 

19.00 IV. Sikabonyi búcsúi bál (Sikabonyi Közösségi Ház)