A 2021-es év legjobb sportolóit és edzőit díjazták

Hírek a városból
Fotó: dunaszerdahelyi.sk
 

A városi önkormányzat ifjúsági és sport bizottsága május 23-án ünnepélyes keretek között átadta az Év Sportolója 2021 díjat a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. Az ünnepségen Hájos Zoltán polgármester és Nagy Krisztián, az említett bizottság elnöke mondott beszédet.

 

Mindketten hangsúlyozták, büszkék a dunaszerdahelyi sportolók sikereire. A polgármester kiemelte, egyre fontosabb, hogy a mai felgyorsult világban a fiatalok sportoljanak a szabadidejükben, és ne csak a számítógép előtt üljenek. A rendszeres sportolás ugyanis segíti a fiatalok testi és lelki fejlődését, és hozzájárul az egészséges élethez. Egyúttal köszönetét fejezte ki a sportegyesületek vezetőinek és az edzőknek, hiszen a sportsikerekhez ők is jelentős mértékben hozzájárulnak.

 

Nagy Krisztián, a sportbizottság elnöke beszédében elmondta, hogy a városi önkormányzat büszke a sportolók sikereire, hiszen a város nevét megismertetik a határokon túl is. Dunaszerdahelyt az egész Kárpát-medencében ismerik, ami nagy részben a sportolóknak köszönhető.

 

 

A kitüntetéseket Hájos Zoltán polgármester és a bizottság elnöke, Nagy Krisztián adták át. Az ünnepélyes díjátadón felléptek a Csill & Dance Tánciskola táncosai, valamint a közönséget fantasztikus produkcióval nyűgözte le a Campana Batucada egyedülálló dobzenekar.

 

Az Év Sportolója díj odaítélésével további sportsikerek elérésére szeretnék ösztönözni a sportolókat, akik tevékenységükkel nemcsak önmagukat, hanem sportklubjukat és a várost is képviselik, és annak jó hírét öregbítik. A városi önkormányzat a legsikeresebb edzőket is díjazza. Ezt az elismerést az veheti át, aki az adott évben kimagasló eredményeket ért el akár egyéni sportolóval, akár csapattal.

 

A meghirdetett díjra dunaszerdahelyi sportszervezetek és lakosok tehettek javaslatot. Javaslattételre 5 kategóriában volt lehetőség: 15 év alatti egyéni sportoló, 15 és 20 év közötti egyéni sportoló, felnőtt egyéni sportoló, legsikeresebb edző az adott évben, valamint csapat.

 

Díjazottak:

 

15 év alatti egyéni sportoló kategória:

Hegedűs Attila (Dunaszerdahelyi Birkózóklub) - 1. helyezett

Bodó Barnabás (Dunaszerdahelyi Birkózóklub) - 2. helyezett

Berill Bondoa (Športujsnami) - 3. helyezett

 

 

15 és 20 év közötti egyéni sportoló kategória:

Hegedűs Réka (Dunaszerdahelyi Birkózóklub) -1. helyezett

Csörgő Tamás (Dunaszerdahelyi Birkózóklub) - 2. helyezett

Vodnyánszky Renáta (Megy Sport Atlétikai Klub) - 3. helyezett

 

 

Felnőtt egyéni sportoló kategória:

Pollák Anna (Dunaszerdahelyi Birkózóklub) - 1. helyezett

Hakszer Balázs (Dunaszerdahelyi Birkózóklub) - 2. helyezett

Csiba Tibor (Ippon Karate Klub) - 3. helyezett

 

 

Edző kategória:

Vajas József (birkózóedző) - 1. helyezett

Varga Medgyes Renáta (Megy Sport Atlétikai Klub) - 2. helyezett

Šandal Péter (SST Euromilk) - 3. helyezett

 

 

Csapat:

Dunaszerdahelyi Birkózó Klub - 1. helyezett

Megy Sport Atlétikai Klub - 2. helyezett

Sportfanatic Klub - 3. helyezett