Az építkezési hulladéknak a telephelyen a helye

Hírek a városból

A lakásfelújítás, kisebb átalakítás során keletkező hulladék olcsó eltávolítására már 2018-tól van lehetőség, 2020 őszétől városunk közterület-fenntartó vállalata, a Municipal Real Estate pedig az elszállításban is részt vesz, egyeztetés alapján a keletkezett hulladékot ingyenesen szállítja el. Nem érdemes illegális módon, a szeméttároló mellé kihelyezni az építkezési törmeléket, ezzel büntetést kockáztatni.

 

Dunaszerdahelyen már 2020. szeptember 1-jétől lehetőség van kis méretű konténert rendelni a Municipal vállalattól, melybe 500 kilogramm mennyiségig elhelyezhető a lakásfelújítás, kisebb átalakítás során keletkező építkezési hulladék. A szállítás költségeit a vállalat állja, a lakosnak csupán a hulladéklerakási díjat kell fizetnie, ami 6,13 euró 100 kg-ként. A Dunaszerdahelyen állandó, vagy átmeneti lakhellyel rendelkező polgárnak annyi a teendője, hogy a tervezett átépítés előtt legalább két nappal jelzi igényét a Municipal vállalatnál a +421 918 494 630-as telefonszámon (munkanapokon 7.30 és 12.00 között), így a megbeszélt időben és helyre tudják a vállalat munkatársai a konténert elhelyezni (ez igaz mind a családi házakra, mind pedig a lakótelepi lakásokra). Emellett a város lakóinak továbbra is lehetőségük van az építkezési törmeléket saját maguknak kiszállítaniuk a Municipal Pozsonyi úti telephelyére, ahol szintén csak a hulladéklerakási díjat kell kifizetni (körülbelül 6 cent / 1 kg).

Fontos tudni, hogy ez a szolgáltatás csak a dunaszerdahelyi magánszemélyekre vonatkozik, a vállalkozásoknak, illetve a dunaszerdahelyi lakcímmel nem rendelkező magánszemélyeknek maguknak kell bebiztosítaniuk az elszállítást, vagy valamely hulladékgazdálkodási vállalattal oldani azt.

Felhívjuk a lakosok figyelmét, hogy az illegális szemétlerakókat a DS APP applikáción keresztül is jelenthetik, ezzel is tehetnek városunk tisztaságáért, hogy az illetéktelen szemetelők azt ne veszélyeztessék.