Az új városi önkormányzat alakuló ülést tartott

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
 Az új városi önkormányzat alakuló ülést tartott

Dunaszerdahely városa jó négy évnek néz elébe, ha félre tudjuk tenni nézeteltéréseinket. Hájos Zoltán hangsúlyozta ezt a városi önkormányzat hét elején megtartott alakuló ülésén elmondott székfoglaló beszédében, miután ünnepélyesen letette immár negyedik polgármesteri esküjét, amelyet magyarul is elmondott. Hájos Zoltán döntött arról, hogy munkáját a továbbiakban 2 alpolgármester segíti: A. Szabó László lesz az első alpolgármester és Karaffa Attila szintén alpolgármesteri teendőket lát el. Szavazással döntöttek a Városi Tanács összetételéről is, amely ebben a felállásban végzi a munkáját: A. Szabó László, Karaffa Attila, Garay László, Horony Ákos, Dakó Sándor és Hakszer Roland. A polgármester ünnepi beszédében kiemelte: az önkormányzati munkában nemcsak azokra a képviselőkre számít, akikkel egy választási listán indult, hanem minden megválasztott városi képviselőre is. A sok tennivalóval és a kihívásokkal akkor tud megbirkózni a város új vezetése, ha közösen, nézeteltéréseinket félretéve fogunk dolgozni szeretett városunk fejlesztéséért, mutatott rá a polgármester. Szerinte az új kihívásokra is reagálni kell, amelyeket az élet magával hoz, ugyanígy a városunk lakosai részéről felmerülő igényekre is. Választási programunk Dunaszerdahely széles körű modernizációját szolgálja, de nem csak ezeket az ígéreteinket kell teljesítenünk, mutatott rá a polgármester. Majd szólt arról, hogy számít minden jó szándékú emberre, aki városunk fejlesztéséért kíván cselekedni, az önkéntesek munkájára, a civilszervezetekre úgyszintén. De rajtuk kívül a helyi vállalkozókra is, akik saját befektetéseikkel és a városi beruházásokban való részvételükkel jelentős mértékben hozzájárulnak városunk arculatának megváltoztatásához. Hájos Zoltán megyei képviselőként és polgármesterként egyaránt bízik abban, hogy ezentúl is sikeres lesz az együttműködés a Nagyszombat megyei önkormányzattal. „Szeretném, ha Dunaszerdahely a Csallóköz központjaként továbbra is a tolerancia városa lenne, ahol a szülőföldjükön otthon érzik magukat a magyarok, a szlovákok, a romák és más nemzetiségű polgárok, függetlenül vallási hovatartozásuktól. A városba látogató turisták és vendégek pedig szép élményekkel távozhatnak Dunaszerdahelyről”- mondta székfoglaló beszédében beiktatása után városunk polgármestere. Az MKP frakciója 14-tagú, a függetlenek képviselői klubja 5-fős lesz, két további független is van a 21-tagú testületben A polgármesterhez hasonlóan magyarul is letette az előírt esküt a 21 tagú városi önkormányzat 20 képviselője. Antal Ágota független képviselő eskütételére hiányzása miatt később kerül sor. Az eskü szövegét Gútay László olvasta fel, szintén kétnyelvűen. A képviselő-testület nagyobbik hányadát az MKP listáján bejutott 13 képviselő alkotja (zárójelben a rájuk leadott szavazatok): Puha György /1 285/, Hodosy Szabolcs /913/, Karaffa Attila /907/, Horony Ákos /901/, Garay László /868/, A. Szabó László /848/, Bugár György /699/, Nagy Iván /697/, Gútay László /671/, Dohorák Sándor /581, Brunczvik Tünde /552/, Nagy Krisztián /460/ és Šándor Klára /382/. Az MKP frakciója azonban 14-tagúra bővült, mivel hozzájuk csatlakozott a függetlenként bejutott Földes Károly /760/ is. A függetlenek várhatóan 5-tagú frakciót alakíthatnak a következő képviselőkből, miután Antal Ágota is leteszi az esküt, aki az ünnepi ülésen hiányzott: Antal Ágota /1 019/, Horváth Zoltán /963/, Dakó Sándor /625/, Herceg Andrea /489/ és Bachmann László /446/. Rajtuk kívül szintén függetlenként lesz még jelen a testületben Őri Rita /718/ és Hakszer Roland /704/ is, de ők kevesen vannak ahhoz, hogy saját frakciót hozzanak létre. A megye képviselői is jókívánságaikat tolmácsolták Az alakuló ülésre a városi és járási intézmények vezetőin kívül meghívást kapott Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke, Berényi József megyei alelnök és Menyhárt József, az MKP elnöke is. Az eskütétel után a polgármesternek Jozef Viskupič gratulált ahhoz, hogy megvédte mandátumát. A megyefőnök a reményét fejezte ki, hogy az előző négy évhez hasonlóan a jövőben is sikeres lesz a város és a megye együttműködése. Emlékeztetett arra is, hogy közvetlenül a helyhatósági választások előtt Dunaszerdahelyen tartott kihelyezett ülést a megyei képviselő-testület, és most, egy hónapon belül másodszor is ellátogatott a városba az új önkormányzat alakuló ülésére. Berényi József megyei alelnök ugyancsak kiemelte a jó együttműködés fontosságát, hiszen több megyei fenntartású intézmény működik Dunaszerdahelyen, a gimnáziumok, a szakközépiskolák, a múzeum, a népművelési központ, de az útkarbantartó vállalat és az autóbusz-közlekedési vállalatnak is itt van a székhelye. Berényi azt kívánta, konstruktív vita folyjon az önkormányzatban, mert az emberek eredményeket szeretnének, nem veszekedést. Az egyházak nevében mons. Szakál László esperes plébános és Görözdi Zsolt református lelkész köszöntötte a polgármestert és az önkormányzati képviselőket. Az utóbbi szónok úgy vélte, a városatya újjáválasztásával a szavazók elismerték az eddig végzett munkát. Bizakodásának adott hangot, hogy újabb reményteljes időszak veszi kezdetét városunk életében. /pve/