Dunaszerdahelyen is lesz mobil oltópont a 70 év feletti lakosoknak

Hírek a városból

Nagyszombat megye 2021. április 16-án indította be a helyszínre kiszálló oltószolgálatot, amely a Dunaszerdahelyi járásban is elérhető. A mobil oltóegység elsősorban azoknak az időseknek jelent segítséget, akiknek gondot okoz az eljutás a nagy kapacitású oltóközpontba vagy a kórházba. A megye vezetése ily módon szeretné még közelebb hozni az oltás lehetőségét az emberekhez.

A mobil oltószolgálatot a 70 év felettiek és a súlyosan egészségkárosodott 60 év feletti személyek vehetik igénybe, illetve az ágyhoz kötött, mozgásképtelen betegek.

Ők a városi hivatal +421 908 776 281-es mobilszámán jelezhetik igényüket az oltásra. Mindenkit SMS-ben értesítenek majd, mikorra érkezhetnek a mobil oltópontokra.

A városi hivatal két helyszínt biztosít a megyei mobil oltóegységeknek: a városi nyugdíjasklub épületét és a Sikabonyi Közösségi Házat.

A mobil oltóegység szolgáltatásait igénybe vevőknek meg kell adniuk a vezeték- és keresztnevüket, a születési számukat, az egészségügyi biztosítójuk nevét, az állandó lakhelyüket és a telefonszámukat, valamint azt, hogy melyik mobil oltópontra tudnak elmenni. Az ágyhoz kötött betegek az otthonukban kapják meg az oltást. Nekik is előre kell jelezni, hogy nem tudnak elmenni a mobil oltópontra.