Kerékpártárolókat helyeznek ki a városban

Hírek a városból

Dunaszerdahelyen az önkormányzat célja a kerékpáros közlekedés népszerűsítése. Ha ugyanis minél többen biciklire ülnének, a forgalmi dugókat enyhíteni lehetne a városban.

A kerékpáros közlekedést fejlesztő program részeként jelenleg két kerékpártároló elhelyezésére szolgáló területet készítenek elő. Az egyik kerékpártárolót a vasútállomás melletti parkban helyezik el, így a tömegközlekedéssel utazók az állomásnál is biztonságban tudhatják majd a biciklijüket. A másik tároló helye a belvárosban a városházával szemben a Švejk söröző előtt lesz. A két 5x5 méteres tároló kamerával és napkollektorral lesz ellátva, és csipes rendszerrel fog működni. A csipet a városházán lehet majd igényelni névre regisztrálva, a hűségkártya-tulajdonosok előnyt élveznek. A modern kerékpártárolókkal a biciklik lopását szeretnék megelőzni.

Emellett városszerte 50 kerékpárállványt is kihelyeznek, valamint folytatódik a kerékpársávok felfestése. A kerékpársávokat tavasszal a Jesenský utcán és a Pozsonyi úton fogják kijelölni, a meglévő szakaszokat pedig felújítják.