A hétvégén ismét közös összefogásnak lehettünk tanúi Dunaszerdahelyen: május 24-én, szombaton környezetbarát diákok, Pro Regio Danubia szervezet, a Mathias Corvinus Collegium vezetése és diákjai valamint Karaffa Attila alpolgármester vettek részt a „Tisztítsuk meg Csallóközt!” elnevezésű akcióban. A program célja, hogy megtisztítsák a város egyes területeit az eldobált hulladéktól és felhívják a figyelmet a felelős hulladékkezelés fontosságára.
A szemétszedés az MCC épülete elől indult, az önkéntesek a közeli nyugdíjas panzió környékét és a játszóteret is megtisztítottak. A szervezők védőkesztyűvel, szemeteszsákokkal és jó tanácsokkal látták el a résztvevőket.

Az eseményen aktív szerepet vállalt Karaffa Attila alpolgármester is, aki maga is zsákot ragadott. Bár a Municipal közterület-fenntartó vállalat munkatársai is napi szinten gyűjtik a városban a szemetet, a hulladék még így is mindig sok: papír, csikkek, üvegek, műanyagok, kozmetikai termékek.

A szemétszedési akciók mellett az elmúlt években több hulladékgazdálkodási fejlesztést is bevezettünk – több helyen építettünk ki földalatti hulladéktárolókat, bevezettük a mikrochipes ellenőrzési rendszert és megerősítettük az illegális hulladéklerakás elleni fellépésünket is. Célunk, hogy egy tisztább, zöldebb és élhetőbb Dunaszerdahelyet teremtsünk.
