Minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a nyári óvodai szolgálat iránt

Hírek a városból

Dunaszerdahely városa az elmúlt évekhez hasonlóan 2021-ben is biztosítja a nyári óvodai szolgálatot. A nyár folyamán két szakaszra bontva összesen hét óvoda lesz szolgálatos. A szülők részéről minden eddiginél nagyobb érdeklődés mutatkozik a nyári óvoda iránt.

Dunaszerdahely városa idén július 1-je és augusztus 13-a között biztosítja a nyári óvodák működtetését. Július 1-jén két nagy óvoda, a Halpiac téri és a Szlovák Nemzeti Felkelés téri, valamint két kisebb, a Benedek Elek és a Széchenyi utcai lesz nyitva. Augusztusban pedig egy nagy óvoda, a Barátság téri és mellette két kisebb, a Rózsaligeti és a Jesenský utcai óvoda.

A szülők június 20-ig jelenthették be gyermeküket a nyári óvodába. Mostanra megtörtént az adatok összesítése. Összesen 360 gyermek érkezésére lehet számítani, ami az eddigi legmagasabb létszám. A gyermekeket és az óvónőket óvodák szerint átirányítják  a szolgálatos óvodákba, így próbálják biztosítani, hogy a gyermek a nyári szünetben is ismerős arcokkal találkozzon.

Az óvodákat augusztus 13-a után bezárják. Két hét takarítás és fertőtlenítés következik, az utolsó nyári hét pedig már az új tanévre való felkészülés jegyében zajlik majd. A nyárvégi időszakban karbantartásra, kisebb felújítási munkálatokra és festésre is lesz lehetőség. A 2021/22-es tanév szeptember 2-án, csütörtökön kezdődik el.