Művésztelep Dunaszerdahelyen

Mestské správy

16. alkalommal rendezték meg Dunaszerdahelyen a Nemzetközi Művésztelepet. A Kortárs Magyar Galéria szervezésében megvalósuló egyhetes tábor során 10 művész alkotott a helyi termálfürdőben. A művészek között anyaországi és határon túli magyarok voltak, idén hazai résztvevő nem volt. 

Az alkotótábor résztvevői magukkal hozott és itt készülő alkotásaikkal a galéria gyűjteményét gyarapítják. Ezekből 2015. július 17-én nyílt kiállítás a Vermes-villában. Ugyanabban az időben a Vermes-villa földszinti termeiben egy másik kiállítás is megnyílt, amelyen a Kortárs Magyar Galéria gyűjteményébe 1996-ig bekerült alkotások láthatók. A tárlat címe: Az új festészet körül - A nyolcvanas és kilencvenes évek művészete a Kortárs Magyar Galéria gyűjteményében. A kiállítás kurátora Lóska Lajos művészettörténész. 

A XVI. Nemzetközi Művésztelep résztvevői: Berkesi Ágota, Dobó Krisztina, Fejes Soma, Fekete István, Hornyák Evelin, Hupján Attila, Lendvai Péter, Székely Géza, Varga Geri, Vörös András.

A kettős tárlat után a Kortárs Magyar Galériában 2015-ben még négy kiállítás várja a művészetkedvelőket. 

Legközelebb az érdeklődők az augusztus 21-én megnyíló a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Szülőföld című tárlatát tekinthetik meg.