A polgármester köszönetnyilvánítása a szurkolásért

Mestské správy

Köszönöm a dunaszerdahelyi közönségnek, hogy május utolsó szombatján kitartóan buzdították lovunkat és lovasunkat az V. Felvidéki Vágtán.  Városunk ennek  is köszönheti, hogy az idei vágta győztese lett. A siker fő kovácsa lovasunk, Osztényi Zoltán, a híres Overdose egykori munkalovasa, aki Tenkes nyergében   elsőként ért célba az izgalmas döntő futamban. Köszönet illeti Mikóczy Zoltánt is, hiszen ő biztosította a lovat és menedzselte a csapatot. Bíztunk lovasunkban  és beigazolódott, hogy jó lóra tettünk. Ő képviselheti majd Dunaszerdahelyt a Nemzeti Vágtán Budapesten. Remélem,hogy népes dunaszerdahelyi  szurkolótábor jön majd el őt buzdítani az október 19-én és 20-én esedékes Nemzeti Vágtán. A város autóbusz indítását tervezi és bízok abban, hogy sokan ott leszünk majd a Hősök terén és szurkolunk Dunaszerdahely lovasán kívül a régiónkat képviselő további lovasoknak is”-nyilatkozta a Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere a város weboldala részére annak kapcsán, hogy az elmúlt hétvégén a Dunaszerdahelyen ötödik alkalommal megrendezett Felvidéki Vágtán a városunkat képviselő lovas nyerte meg a döntő futamot. /pve/