Rendőrségi kutyakiképzők találkoztak Dunaszerdahelyen

Hírek a városból

Nemzetközi kinológiai szeminárium zajlott városunkban a fegyveres erők kutyavezetői részére május 26-27. között a Városi Önkormányzat, a Városi Rendőrség és a CSI – KO Protection dog szervezésében.

A kétnapos rendezvény a Sikabonyi sportpályán vette kezdetét, ahol a szlovák, a magyar és a cseh himnusz elhangzása után Karaffa Attila alpolgármester köszöntötte a rendőröket és a vendégeket. „Mai felgyorsult világunkban az információk áradata sajnos sok-sok negatív cselekményt is magával hordoz. A fiatalkorúaktól a szépkorúakig áldozatul esik mindenki. Egyre több az erőszakos cselekmény, Önöknek is különböző eseteknél kell helyt állniuk.  Fegyelem és elhivatottság nélkül nem megy mindez. Sem a négylábú társuk nélkül. Szükségük van egymásra, nekünk pedig a polgári életben, szükségünk van Önökre. Köszönet és hála a munkájukért, a bátorságukért, azért, hogy szolgálatukat a legjobb tudásuk szerint teljesítik.” – hangzott el köszöntőjében.

A szlovák és cseh Városi Rendőrségek kutyás rendőrein kívül érkeztek még az Állami rendőrségtől is, illetve Magyarországból a Készenléti Rendőrségtől, a Budapesti Rendőrfőkapitányságtól, a Zala Megyei Rendőrségtől, a Büntetés Végrehajtástól és a dunakeszi Kutyavezető-képző és állatfelügyeleti főosztály

Az első tréning a Vámbéry Ármin Alapiskola két osztályában zajlott, ahol fegyveres támadót kellett ártalmatlanná tenniük a kutyás rendőröknek. Majd visszatérve a sportpályára különböző taktikai megoldásokat kellett végrehajtaniuk. Ilyen volt a gépjárműben és gépjárművön való elkövetők, szájkosaras blokkolás 1 – 2 elkövető ellen, szökésben lévő elkövetők semlegesítése, szájkosárral, nélkül, támadás elhárítása, megfékezése és a tárgy őrzése, segéd semlegesítése, kísérése feladat.

Másnap a Vásártéren a fegyveres elkövetők elfogását gyakorolták autóbuszban.

A rendezvényre, mivel nyilvános is volt, sok lakos kilátogatott. A Sikabonyi Közösségi Házban Karaffa Attila alpolgármester, Csiba Tibor ezredes, a Városi Rendőrség parancsnoka és Csicsay Csaba százados megköszönték a jelenlevőknek, hogy elfogadták a meghívásukat és megajándékozták a rendőrtársaikat.