Szeptember 2-tól új expressz buszjárat közlekedik Pozsonyba

Hírek a városból

A Dunaszerdahelyi Autóbuszközlekedési Vállalat szeptember 2-tól új expressz buszjáratot indított a dunaszerdahelyi autóbuszállomás 1-es megállójáról. Az első napon abusz dunaszerdahelyi indulásánál jelen volt Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke és Berényi József megyei alelnök is, ugyanis a megye anyagi támogatást nyújt a járat működtetéséhez.Az új járattal azt szeretnék elősegíteni, hogy a naponta Pozsonyba ingázók gyorsan és kényelmesen eljussanak a fővárosba.

A járat az R7-es gyorsforgalmi úton halad majd, így elkerüli a közlekedési dugót Dénesden és Csöllén. Csak a fővárosban lesz megállója: Vereknyén a temetőnél, Főréven és a Bajkál utcai közlekedési csomópontban. A tervezett menetidő 50 perc.

A 11 új járat Dunaszerdahelyről reggel fél 5 és fél 9 között óránként közlekedik, csúcsidőn kívül kétóránként. Pozsonyból a 2-es megállóról délután 1 és este 8 óra között óránként szállítja az utazóközönséget. Az ősztől induló buszjárat hétvégén nem közlekedik.

Az expresszjárattal a társaság új utasokat is szeretne szerezni. Azt szeretnék, hogy a gépkocsival közlekedők is válasszák a busszal való utazást, illetve, hogy a vonatról is többen átszálljanak az autóbuszra.