Szeptemberben három koncerttel kedveskednek a közönségnek a Csallóközi Vásár helyett

Hírek a városból

A tavalyi évhez hasonlóan 2021-ben is elmarad a Csallóközi Vásár. A szervező, Dunaszerdahely városa a tömegrendezvényekre vonatkozó járványügyi korlátozások és a nagyfokú bizonytalanság miatt döntött úgy, hogy nem valósul meg a minden évben több tízezer embert vonzó közösségi, kulturális és kereskedelmi esemény. A szervezők ismert előadók koncertjeivel szeretnék kárpótolni a vásárlátogatókat.

A tervek szerint ezért szeptember 18-án egy kisebb vásári jellegű rendezvényt tartanak a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtt. A közönséget népszerű előadók: az R-GO, Peter Lipa és a Fortissimo zenekar szórakoztatja. Az esemény további részleteiről folyamatosan tájékoztatunk majd.

A Csallóközi Vásár idei programja elő volt készítve. A rendezvény szeptember 15-én kezdődött volna, és idén ötnapos lett volna. A jubileumi 40. évfolyamot azonban ebben az évben is le kellett fújni, mert az önkormányzat nem tudta volna olyan formában megszervezni, mint korábban. Nem szeretnék ugyanis korlátozni a látogatók számát. A korlátozások  az árusokat is elbizonytalanították, a szervezők pedig nem tudnák garantálni a korábbi évek jó hanugulatát és a felhőtlen szórakozást.