Szilveszteri Futás 2013

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Szilveszteri Futás 2013

Szilveszteri Futás 2013

Jó hír azoknak, akik sportosan akarnak búcsúzni az őévtől: Dunaszerdahelyen az idén is lesz Szilveszteri Futás a városi szabadidőparkban. A december 31-én zajló versenyt  kicsiknek és nagyoknak immár harmadik éve a Csallóközi Marathon Club szervezi. Összesítve ez a 13. futóverseny az őév utolsó napján. Két évig, 2009-ben és 2010-ben szünetelt, 2011-től pedig a Csallóközi Marathon Club szervezésében zajlik. A szervezők az idén a városi sportcsarnokot is használhatják, itt öltöznek át a versenyzők és itt lesz a verseny utáni záróparti is.

Benevezni a versenybe december 31-én 9 órától lehet.  A nevezés és a részvétel ingyenes. Az apróságok rajtja 200 méteren 10 órakor lesz, 10.30 kor pedig a diákok és felnőttek egyszerre vágnak neki  a 1000 m, 3000 m  és  5000 m-es  távoknak. Első ízben kap minden résztvevő kétnyelvű emlékérmet és oklevelet. A gyermekeknek a szervezők apró figyelmességgel kedveskednek. A versenyzőkre és a sport szerelmeseire virsli-parti és forró gyümölcstea vár, sőt, a verseny után  pezsgővel koccinthatnak az új esztendőre. A rendezvény előreláthatólag 14:30-ig tart. A jó hangulat garantált és mindenki üdén, jókedvűen léphet az új esztendőbe. A dunaszerdaelyi önkormányat dotációval támogatta a Szilveszteri Futás 2013 megszervezését, a sportcsarnokot kezelő Municipal Real Estate DS Kft. pedig jutányosan adta bérbe a szervezőknek a sportcsarnokot.