Szombaton és vasárnap is 17 helyen lesz tesztelés Dunaszerdahelyen

Hírek a városból

November 7-én és 8-án, vagyis a hétvégén Dunaszerdahelyen is megtartják az országos Covid–19 tesztelés második fordulóját. Szombaton és vasárnap is 17 helyszínre lesz lehetősége elmennie városunk lakosságának – reggel 8 és 20 óra között. Mutatjuk, hová.

A mögöttünk álló hétvége tapasztalatai szerint egy óra alatt átlagosan 30–35 személyt lehet letesztelni. Így ha valaki sorban áll, és azt látja, hogy az előtte állók száma többszöröse a 30–35 főnek, akkor mérlegelje, érdemes-e ott sorakoznia. 

Ezért is arra kérnek mindenkit, hogy vagy eleve olyan tesztelőpontot keressen, ahol kevesebben várakoznak vagy egyszerűen halassza vasárnapra a tesztelést. Számosan sok bosszúságtól megkímélhették volna magukat múlt hétvégén ugyanis, ha nem órákat várakoznak egy-egy helyen, hanem átmennek egy másik helyszínre vagy vasárnap szánnak a szűrésre fél órát.

Fontos, hogy ne vegye el a kedvünket a teszteléstől az, hogy más járások mentesültek alóla. Ha saját maguk és környezetünk, családtagjaink, munkatársaink szempontjából nézzük a felelősség kérdését, akkor okvetlenül szükséges elmennünk teszteltetni magunkat.

Próbáljuk tehát az adott helyzetből a legtöbbet kihozni – hiszen lehet, hogy éppen az újabb teszteléssel szűrik ki azokat, akik időközben megkaphatták a fertőzést, illetve erősítik meg sokak negatív eredményét.

Az egészségügyiek, az adminisztrációs munkatársak és a csapat többi tagjai is felkészültek, bízhatunk bennük.  

Jilemnický utcai alapiskolában most két tesztelési helyszín is lesz, sőt megfordul a múlt heti „irány”, ugyanis a bejárat a főkapun keresztül közelíthető majd meg, mindkét pont esetében. Ezúttal lesz a marginalizált roma közösség számára is teszthely a Karcsai úton, de csak a szombati naponOllétejedben pedig csak vasárnap fognak tesztelni.

 

A november 7–8-ai hétvége Covid–19 tesztelési helyszínei a következők lesznek:

 

1. számú mintavételi hely: Alapiskola, Smetana liget 286/9, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat a parkolón keresztül

Szlovák Nemzeti Felkelés tér 184, 185, 186, 188, 189, 190, 191, 192, 193, 194, 195, 196, 197, 198, Július Lőrincz utca 2133, 2134, 2135, 2136, 2137, 

 

2. számú mintavételi hely: Alapiskola, Smetana liget 286/9, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat a parkolón keresztül

Smetana liget 283, 286, 287, 288, 289, 290, 291, 292, 293, Gyurcsó István utca, Sport utca, Sikabonyi utca,

 

3. számú mintavételi hely: Szabó Gyula Alapiskola, Iskola utca 936/1, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat a parkolón keresztül a Szabó Gyula utca felől

Fenyves 1360, 1361, 1362, 1363, 1364, 1365, 1366, 1367, 1381, 1382, 1383, 1384, 1528,

 

11. számú mintavételi hely: Szabó Gyula Alapiskola, Iskola utca 936/1, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat a parkolón keresztül a Szabó Gyula utca felől

Rózsa liget 1352, 1353, 1354, 1355, 1357, 1369, 1370, 1371, 1372, 1373, 1374, 1375, 1376, 1377, 1378, 1379, 

 

17. számú mintavételi hely: Építészeti Szakközépiskola, Szabó Gyula utca 1, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat az autók részére kijelölt kapun keresztül a Szabó Gyula utca felől

Szabó Gyula utca – Dunaszerdahelyi része, Sport utca, Ady utca, Iskola utca, Mezei út, Partizán utca, Szent György utca, Sikabonyi utca

 

14. számú mintavételi hely: Sikabonyi Közösségi ház, Erdő utca 436/11, 929 01 Dunaszerdahely – Sikabonyi városrész

Szabó Gyula Utca – Sikabonyi része, Erdő utca, Szőlőskert utca, Szövetkezeti utca, Hársfa utca, Jegenyefa utca, Gombotás utca, Repülőtér utca, Csigéri utca, Mécs László utca, Kornfeld Ármin utca, Szent Erzsébet utca, Fasor, Kiserdő utca, Zsákutca, Széplak utca, Összekötő út, Juharfa utca, Világos utca, Csukárabony, Pagony, Gálffy Ignác utca,  Amade László utca, Jókai utca, Kodály utca, Átrium utca, Felső utca, Alsó utca,

 

13. számú mintavételi hely: Vámbéry Ármin Alapiskola, Hviezdoslav utca 2094/2, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat a Hviezdoslav utca felől

Marczell Mihály utca, Esterházy János utca, Rényi utca, Gesztenyesor, Czibók utca, Hviezdoslav utca, Liszt Ferenc utca, Angyal Pál utca, Vermes Ferenc utca, Cukorgyári utca, Rövid utca, Kis utca, Kossuth Lajos utca, Madách Imre utca, Széchenyi utca, Mikszáth Kálmán utca, Fábry Zoltán utca, Borostyán út, Csendes utca, Fényes utca, Svoboda tábornok utca, Búzavirág utca

 

12. számú mintavételi hely: Vámbéry Ármin Alapiskola, Hviezdoslav utca 2094/2, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat a Hviezdoslav utca felől

Kertész utca, Nagyabonyi út, Október utca, Akácfa utca, Virág utca, Pozsonyi út,

 

4. számú mintavételi hely: Kereskedelmi - Információs Központ, Erzsébet tér. 1203/7, 929 01 Dunaszerdahely

Ádor utca, Štúr utca, Tábor utca, Jesenský utca, Erzsébet tér, Vasút sor, Nemesszeg utca, Kukučín utca, Kulacs utca, Komenský utca, Nefelejcs utca,

 

7. számú mintavételi hely: Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ, Bartók Béla sétány 788/1, 929 01 Dunaszerdahely

Vámbéry Ármin tér, Duna utca, Fő utca, Szent István tér, Rózsa utca, Sládkovič utca, Bacsák utca, Posta utca, Városháza tér 373, 374, 375, 376, 377, 378, 379, 5612, 5863, Kondé püspök utca, Bartók Béla sétány, Gyümölcsös kert,

 

8. számú mintavételi hely: Kodály Zoltán Alapiskola, Komenský utca 1219/1, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat a Vasútsor utca felől

Neratovice tér 2143, 2144, 2145, 2146, 2147, Zöldfa utca, Csallóköz utca, Nyírfa utca, Csillag utca, Kereszt utca, Pódafai út, Rákóczi utca, Béke utca, Vajanský utca, Mély út, Építők útja, Petőfi Sándor utca, Arany János utca, Bősi út, Balassi Bálint utca

 

9. számú mintavételi hely: Kodály Zoltán Alapiskola, Komenský utca 1219/1, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat a Vasútsor utca felől

Bihari utca, Fatelep utca, Újtelep, Fürdő utca, Kertaljai út, Üdülő sor, Kistejedi utca, Diófa utca, Ipari utca, Nárcisz utca, Karcsai út, Bécsi út, Szent Kristóf út, Levendula utca, Pitypang utca, Viola utca, Kápolna utca, Kapuhegyi utca

 

10. számú mintavételi hely: Közösségi központ, Karcsai út 1280/32, 929 01 Dunaszerdahely

Marginalizált roma közösség részére – szombat

 

10. számú mintavételi hely: Művelődési Központ – Ollétejedi városrész

Ollétejedi városrész – vasárnap

 

5. számú mintavételi hely: Vidékfejlesztési Szakközépiskola, Szent István tér 1533/3, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat a Štefánik utca felől

Štefánik utca, Vásártér, Kisudvarnoki út, Múzeum utca, Teleki László utca, Szent János negyed, Galántai út, Halpiac 330, 331, 333, 334, 335, 336, Malom utca 306, 307, 308, 309, Jilemnický utca 203, 204, 205, 233, 234, 337, 338, Kassák Lajos utca, Dobó István utca, Steiner Herman utca, Fácános, Hét vezér útja, Árpád vezér utca, Kálvin János tér, Zentai utca,

 

15. számú mintavételi hely: Jilemnický utca 204/11, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat a főkapun keresztül

József Attila utca, Barátság tér 2201, 2164, 2166, 2168, 2169, 2170, 2171, 2172, 5090, Újfalu 2220, 2221, 2222, 2223, 2224, 2225, 2226, 2227, 2441, 2217, 2218, 2219, 5555, 5995, 6834, 7046, 7242,7243,7357,

 

16. számú mintavételi hely: Jilemnický utca 204/11, 929 01 Dunaszerdahely – bejárat a főkapun keresztül

Zsigmond király utca, Móricz Zsigmond utca, Aradi vértanúk útja, Mátyás király utca, Vitéz utca, Szent László utca, Szladits Károly utca, Tölgyessy György utca, Róbert Károly utca, Szent II. János Pál pápa út, Csaplár Benedek utca, Gyepü utca, Lengyár utca, Pókatelek utca, Csermely Gyula utca,

 

18. számú mintavételi hely: Termálfürdő előtti parkoló, Bősi út, 929 01 Dunaszerdahely

Drive through COVID test – autós mintavételi hely

 

(nagy)