Végzik a vízelnyelők tisztítását

Mestské správy

A város, ahogy a múltban is, folyamatosan tisztítja a városi fenntartású utak alatti csatornahálózatok vízelnyelőit. A munkálatokat végzők ezúttal kéréssel fordulnak a lakossághoz.

 

Mivel a csatornahálózat vízelnyelői több helyütt az útszéli kijelölt parkolók alatt találhatók, ezért

kérik a lakosságot, hogy az alábbi időrendi elosztást figyelembe véve, lehetőség szerint ne parkoljanak föléjük.

Ha a megadott dátum után, egy-egy parkoló autó miatt mégsem tudták kitisztítani az adott csatornanyílást, akkor a lakosoknak a DS app-on keresztül, vagy a városháza műszaki osztályán (telefonszám: +421 31 590 39 32) van lehetőségük bejelenteni, mely vízelnyelő tisztítása maradt el.

Érdemes figyelembe venni azt is, hogy a város csak a városi fenntartású utak alatti hálózatért felelős, a nem városi utcák lakói az adott terület tulajdonosát kérhetik meg a hálózat, illetve a vízelnyelők tisztíttatására, a terület tulajdonosával szerződésben álló cégnek kell ezt a munkát elvégeznie. Ugyanez igaz a megyei fenntartású utak mentén lakókra is.

 

Időrendi elosztás utcák, területek szerint:

Augusztus 8-ig:

Galántai út (Vajanský utca és a Bősi út a határ); Újfalu lakótelep; Lengyár utca környéke; Zöldfa utca és környéke; Építők útja és környéke

Augusztus 15-ig

Sport utca és Galántai út közti régió – belváros; Jesenský, Fő utca és Vajanský utca közti rész, valamint a Karcsai út és a Bősi út közötti rész

Augusztus 22-ig:

Szabó Gyula utca és Pozsonyi út közötti resz; Ádor utca környéke; Nyugati lakótelep, illetve a mögötte található családi házas utcák

Augusztus 29-ig:

Rózsaliget; Fenyves lakótelep; Észak II. lakótelep; Sikabony; Szabó Gyula utca és a Sport utca közötti rész

Az alábbi utcák esetében a megye az illetékes:

Nagyabonyi út, Pozsonyi út, Karcsai út, Szabó Gyula utca, Kisudvarnoki út, Galántai út, Fő utca, Bősi út.

-rovin-