XXXIV. Csallóközi Vásár

Hírek a városból

Dunaszerdahelyen az idén immár harmincnegyedik alkalommal  kerül sor a hagyományos Csallóközi Vásárra. A négynapos eseményt  szeptember 18. és 21.  között  rendezi meg Dunaszerdahely Városi Önkormányzata. A vásári hangulatot  az idén is minden korosztályt megszólító kulturális programok szavatolják helybéli fellépőkkel és sztárvendégekkel. A kísérőprogramokról a későbbiekben részletes tájékoztatás lesz elérhető honlapunkon.

Már folyamatban van az elárusítóhelyek bérbe adása a vásári árusok részére. Az első körben júniusban és júliusban a helyi  és környékbeli vállalkozóknak van lehetőségük helyfoglalásra, augusztus 18-tól pedig  a Dunaszerdahelyi járáson kívülről érkező árusok foglalhatnak le standot maguknak. Bővebb információk: 0918/ 607-329. A Városi Hivatal Pénzügyi és Vagyonnyilvántartási Főosztálya felhívja az elárusítóhelyek iránt érdeklődő vállalkozók figyelmét arra, hogy a közterület sajátos célú használatára vonatkozó engedélyhez és a közterület sajátos célú használatával kapcsolatos adó kivetéséhez szükséges az iparengedély, vagy a cégjegyzéki kivonat fénymásolata, továbbá a DIČ- azonosító szám, valamint az elektronikus regisztrációs pénztárgép száma is.