Sakkcsapatunk országos bajnok!

Mestské správy

Történelmi sportsikert ért el a  dunaszerdahelyi felnőtt sakkcsapat: a napokban elnyerte a bajnoki címet a szlovák extraligában. A záró hármas forduló előtt a táblázat második helyén álltak. Ólublón azonban mindhárom mérkőzésüket megnyerték. A mezőnyt végig vezető Dunajov csapatát 5:3-ra legyőzték, ennek köszönhetően állhattak fel a dobogó legfelső fokára. A tavalyi második, és az idei első helyezés a szlovákiai sakkerőviszonyok ismeretében történelmi sportsiker. Dunaszerdahely első felnőtt csapat által szerzett bajnoki címét a sakkozók vívták ki. A Dunaszerdahelyi Sakk Klub a szlovákiai sakksport ifjúsági játékosainak nevelése terén a legjobbak közé tartozik.

A történelmi sikert a következő játékosok vívták ki:

Petényi Tamás, Bokros Albert, Czebe Attila, Varga Zoltán, Németh Miklós, Ráchela Milan, Csonka Attila, Mészáros Mihály, Csiba Dominik, Varga Dávid, Takács László.

A sakkozók a városi művelődési központban edzenek és itt játsszák hazai mérkőzéseiket. A városi önkormányzat minden évben anyagi támogatásban részesíti a klubot.

A sakkcsapatnak a bajnoki cím elnyerésével lehetősége nyílik arra, hogy  szeptemberben részt vegyen a Európa-kupán a spanyolországi Bilbaóban. Ezen a tornán Európa összes bajnok sakkcsapata képviselteti magát.