Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Dunaszerdahelyiek!

Hírek a városból

Vasárnap kezdődik el az év sokunk által legjobban várt időszaka. Szeretetteljes várakozás, lelki felkészülés jellemzi a karácsonyt megelőző négy hetet. Kedves Dunaszerdahelyiek, idén másképp fog telni az adventi időszak. Úgy vélem, mindannyian azt reméltük, hogy az év végéhez közeledve enyhíteni fogják a koronavírussal kapcsolatos megszorításokat, és a karácsonyi készülődés már a megszokott keretek között telhet.

Hiszem, hogy sokunknak jólesne egy pohár forralt bor vagy gyümölcsös puncs, jó lenne érezni az ínycsiklandó vásári illatokat a fagyos téli estéken. Többen igénylik a kellemes baráti találkozásokat városunk karácsonyfájánál a jól ismert ünnepváró dallamok kíséretében. Ebben az évben városunkban, mint sok más helyen Európában, mi sem tarthatjuk meg a karácsonyi vásárt. A gyertyák meggyújtása a városi adventi koszorúnkon is rendhagyó módon történik majd.

Dunaszerdahely már javában készülődik az adventre. Felkerülnek a fényfüzérek a fák ágaira, a VMK előtt magasodó méltóságteljes fenyő már most felöltötte ünnepi öltözékét. Az utak peremén rövidesen meggyúlnak a karácsonyváró fénydíszek. Városunk honlapján és a www.dunaszerdahelyi.sk weboldalon, valamint a közösségi hálón keresztül hangzanak majd el az elkövetkező négy vasárnap ünnepváró köszöntői.

Idén csendesebb lesz a várakozás, a készülődés. Arra buzdítom Önöket, hogy most is találják meg szívükben a szeretetet, a megbékélést és a reményt. A jelenlegi helyzet ellen tenni nem tudunk, viszont amit megtehetünk, hogy maradéktalanul betartjuk a koronavírus-járvány megfékezésére irányuló intézkedéseket. Emellett biztassuk embertársainkat, hogy lelkünk épsége megmaradjon a vakcina megérkezéséig. Addig is tartsuk meg erőnlétünket és lelki frissességünket. Lehetőség szerint töltsünk sok időt a természetben, tegyünk gyakran sétát a jó levegőn, barangoljunk a téli utcákon, gyönyörködjünk a feldíszített fákban. A nehéz időszakban mindannyian sokat tanultunk, elsősorban önmagunkról, az önfegyelemről, a türelemről, valamint megtanultunk jobban odafigyelni embertársainkra. Csak tőlünk függ, hogy ezeket az utóbbi hónapokban gyakorolt készségeket megfelelően tudjuk-e majd használni a jövőben is.

Dr. Hájos Zoltán polgármester