COVID-19

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom

2020. június 10.

A Szlovák Köztársaság határai újra megnyílnak június 10-től, azok részére akik azon 19 ország valamelyikéből érkezik, ahol kedvező a járványügyi helyzet. Eddig Csehország, Magyarország és Ausztria minősült biztonságosnak, de ide sorolták már egyebek között Németországot, Liechtensteint, Svájcot, Szlovéniát, Horvátországot, Bulgáriát, Görögországot, Ciprust, Máltát, Észtországot, Litvániát, Lettországot, Finnországot, Norvégiát, Dániát és Izlandot. Az érintett országokba irányuló járatok is újraindulnak. A szlovák kormány ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy utazás előtt tájékozódjanak a másik országba beutazás körülményeiről is.

A többi országból érkezőknek továbbra is negatív PCR-tesztet kell felmutatnia és az illetékes regionális közegészségügyi hivatalban kell átadni rögtön a hazaérkezést követően. Ezeknek a személyeknek házi karanténban kell maradniuk.

Az illetékes regionális hivatal biztosítja, hogy ezek a személyek legkésőbb az ötödik napon ismét abszolválják a COVID-19 tesztet. Amennyiben a teszt negatív, a házi karantén befejeződik.

Megszűnik a kötelező állami karatén és az eKarantén applikáció hazsnálata is.

További enyhítő intézkedések:

Június 15-től eltörlik a létszámkorlátozást az óvodákban és az alapiskolák alsó tagozatain. Június utolsó hetétől minden tanuló önkéntes alapon visszatérhet az iskolákba (6-9 évfolyam és a középiskolások is). Az iskolákban eltörlésre kerül a kötelező lázmérés és a tanulók keveredésének tilalma.

Szerdától, június 10-től újra megnyílnak a művészeti iskolák és szabadidőközpontok.

Megnyílnak a gyereksarkok a bevásárlóközpontokban és az éjjeli bárok is.

Maszkviseléssel kapcsolatos változások zárt területen. A maszkviselés kültérben csak ajánlott, abban az esetben, ha kevesebb mint 2 méterre vagyunk egymástól.

A szájmaszkok viselése beltérben továbbra is kötelező, például a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben. Munkahelyen a közös helyiségben dolgozó alkalmazottaknak nem kell szájmaszkot viselniük, ha egymástól vagy más személyektől 2 méteres távolságban vannak.

Az éttermekben is érvényét veszíti az a rendelkezés, miszerint az asztalokat kétméteres távolságban kell elhelyezni egymástól, vagy 10 négyzetméteren csak egy ember tartózkodhat.

Az üzletek vasárnap továbbra is zárva maradnak, ez a nap a fertőtlenítésre szolgál.

 

2020. június 3.

A betegek újra fogadhatnak látogatókat
A kórházakban és szociális intézményekben a mai nap 12.00 órától a meghatározott feltételek betartása mellett a páciensek újra fogadhatnak látogatókat. Ezt lehetővé tette a járványügyi helyzet kedvező irányú alakulása és hogy az ún. mozgó középértéket egy hete 0.
 
A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának intézkedése alapján:

 
1. Egyszerre egy időben egy páciens legfeljebb 2 látogatót fogadhat. Bizonyos különös elbírálás alá eső esetekben lehet kivételt tenni, például, ha a látogató kísérőre szorul vagy a gyógyíthatatlan betegek kísérete esetében.
 
2. Tájékoztatni kell a látogatókat, hogy fertőző megbetegedés tüneteinek megjelenése esetén ne lépjenek be az intézménybe, biztosítani kell a kézfertőtlenítést, és nyilvántartást vezetni a pácienseket látogató személyekről.(a későbbi esetleges járványügyi vizsgálat miatt)
 
3. Lehetőséghez mérten biztosítani kell, hogy a látogatás az intézmény kültéri részein valósuljon meg (kert, közös terasz stb.). A beltéri látogatásokat a helyi feltételek biztosítása mellett lehet megvalósítani. A beltéri látogatás során kötelező a maszkviselés. Minden látogató után kötelező az érintkezési felületek fertőtlenítése, azaz minden olyan felület, amelyet kézzel meg lehet érinteni (kilincsek). A fertőtlenítést vírusülő szerrel kell elvégezni.
 
4. A COVID-19 betegséggel megfertőződött, megfigyelt vagy karatén intézkedés alá eső személyek részére a látogatás nem engedélyezett, kivéve a gyógyíthatatlan betegek kísérete esetében.
 
5.  A konkrét feltételek pontosítására kerülnek a szolgáltatók belső előírásaiban, tekintettel az adott intézmény fajtájára, helységeire, materiális és technikai felszereltségére és személyzetére.(idő, látogatás időtartama, hely stb.)

6. A pácienseket látogató személyek vagy az intézmény ügyfelei kötelesek betartani a fent említett intézkedéseket.
 

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának intézkedése:
http://www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/opatrenie_zrusenie_zakazu_navstev_...

 

2020. június 2.

Tekintettel a járványügyi helyzet kedvező irányú alakulására június 3-tól újabb enyhítő rendelkezések bevezetésére kerül sor. Megszűnik a nyugdíjasok részére kijelölt vásárlási idő, enyhülnek a maszkviselés szabályai és kinyithatnak a beltéri sportpályák.

Maszk

A maszkviselés akkor nem kötelező kültéren, ha a személyek közti távolság legalább 2 méter. A maszkokat továbbra is kötelező viselni a tömegrendezvényeken és beltéren.
 

Tömegrendezvények

Szerdától engedélyezik a sportversenyek megrendezését. A versenyeken nézők is részt vehetnek, de csak az aktuális előírások betartása mellett.

A színházi, mozi, zenei és egyéb művészeti előadásokon megszűntetésre kerül az egymástól 2 m távolság betartása, helyette sakktáblás rendszer szerinti ülés kerül bevezetésre, amellyel jelentősen nő a rendezvények résztvevőinek száma. Megszűnik a művészek kötelező negatív COVID-19 teszttel való rendelkezés kötelezettsége.

A tömegrendezvényeken résztvevő személyek maximális száma a helyzethez mérten változik. Június 10-től legfeljebb 500 fő, és július 1-jétől az év végéig 1000 fő.

Üzletek és szolgáltatások

Szerdától megszűnik a nyugdíjasok számára kijelölt vásárlási időablak. Nem oldják fel azonban egyelőre a vasárnapi boltzárat, ez a nap a jelenlegi gyakorlat szerint marad a fertőtlenítésre.
Az üzletekben a vásárlók száma 10 négyzetméter/ 1 főre csökken. Továbbra is marad a kötelező kétméteres távolságtartás, azonban az éttermekben az egy asztalnál ülők távolságát nem fogják megszabni, csak az asztalok közti távolságot.
Az éttermekben megszűntetésre kerül az egy asztalnál ülők számának meghatározása, illetve 22:00 óra után is nyitva tarthatnak, összhangban az adott község általános érvényű rendeletével.

A hotelekben nem kötelező a 24 órás várakozási idő a 2 vendég közt, eltörlik a külön fürdőszobával való rendelkezés kötelezettségét.

Megnyithatnak a beltéri sportpályák, természetes és épített fürdők, wellness központok, a ZOO és botanikus kertek beltéri helységei is, gyógyfürdők, valamint az emberi test ápolásával foglalkozó további működési egységek (kryokamrák, hydromasszázs, só barlang stb.) és a kaszinók is. A hotelek wellness központjai is megnyithatnak.

A taxikba a klímát be lehet kapcsolni az utas részére is. Az egyes utasok közti 15 perces szünet is megszűnik. Továbbra is érvényben marad a rendszeres fertőtlenítés kötelezettsége, az elválasztó fólia önkéntes alapú.

Szerdától újra látogathatók az egészségügyi intézmények osztályai pontosan meghatározott feltételek betartása mellett.

Kinyithatnak a nappali ellátók, azon személyek részére, akik legfeljebb 62 évesek. Fokozatosan sor kerülhet az egyes szociális intézményekbe az új ügyfelek felvételére. A további hetekben sor kerülhet a szociális intézmények látogatására is.

Nyári táborok

A nyári gyermektáborok megrendezését is engedélyezik. A tábor résztvevőinek (gyerekek, vezetők, egészségügyi szakemberek, oktatók, konyhai személyzet, takarítók stb.) maximális létszáma az érvényben levő intézkedések alapján kerül meghatározásra. A vándortáborok megrendezése jelen járványügyi helyzetben nem aktuális.

 

2020. május 28.

2020. június 3-án kinyithatnak a fitnessközpontok és egyéb beltéri sportpályák, beleértve az uszodákat is. Edzés közben nem kell maszkot használni, az öltözők és zuhanyzók is igénybe vehetők. Az üzemeltetők kötelesek az ügyfelekről nyilvántartást vezetni az esetleges megbetegedés miatt és minden ügyfél után fertőtleníteni az egyes berendezéséket.

2020. május 27-túl újabb változások:

A Szlovák Köztársaság területén állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkező személyek részére nem szükséges a negatív COVID-19 teszt és a kötelező karantén, ha 48 órára utazik: Lengyelországba, Csehországba, Ausztriába, Magyarországra, Horvátországba, Szlovéniába, Németországba és Svájcba. (Eddig ez 24 óra volt). Továbbra is szükséges viszont figyelni, hogy a felsorolt országokba milyenek a belépés feltételei.

- módosulnak a szabályok a beltéri működési egységeket illetően: választhatnak, hogy vagy 15 m2/ 1 személy, vagy az asztalok közti távolság 2 méter.

- a közétkeztetési egységek zártkörű rendezvény esetében 22.00 óránál tovább is nyitva tarthatnak (pl. esküvők, temetések). Az üzemeltető köteles a résztvevőkről jegyzéket készíteni.

- a vasárnapi fertőtlenítés miatti szabad nap nem vonatkozik: a mozikra, színházakra, taxi szolgáltatókra, autóiskolákra, ambuláns árusításra, turisztikai információs központokra

Otthoni smart karantén – minden aktuális információ megtalálható www.korona.gov.sk

2020. május 24-től elindítva, jelenleg teszt üzemmódban csak az Android alkalmazásban a következő határátkelők esetében:
Ausztria: Petržalka - Berg, Jarovce - Kittsee
Csehország:  Drietoma - Starý Hrozenkov, Brodské - Břeclav,  Svrčinovec - Mosty u Jablunkova, Makov – Bíla Bumbálka
Magyarország: Čunovo - Rajka, Šahy - Parassapusta, Milhost – Tornyosnémeti
Lengyelország: Vyšný Komárnik – Barwinek, Trstená – Chyžné
Ukrajna: Vyšné Nemecké

Az ekarantén applikációt telepíthetik azon személyek is, akik állami karanténban voltak elhelyezve, de a 14 napos kötelező karantént otthon fejezik be.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának intézkedése: http://www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/opatrenie_chytra_karantena_statne_zariadenia2.pdf

 

2020. május 20.

Játszóterek

Tekintettel a járványügyi helyzet kedvező irányú alakulására sor kerülhet a játszóterek megnyitására a következő szigorú higiénia előírások betartása mellett:

  • az egyszerre játszó gyermekek számának korlátozása (a szülők számára ajánlott a gyermekek közti 2 m távolság betartása)
  • a szájmaszk viselése a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának aktuális érvényben levő intézkedése értelmében
  • a szülők vagy gyermeket kísérő személy köteles biztosítani, hogy a gyerekek a lehető legkisebb mértékben kerüljenek közvetlen fizikai kontaktusba
  • a szülők vagy gyermeket kísérő személy köteles magánál fertőtlenítőszert tartani

A következő játszóterek vannak nyitva:

  • alapiskolák területén található játszóterek
  • Neratovicei tér 2144.
  • Duna utca – Lidl mellett
  • Újfalu – 5555.sz. lakóház mellett
  • Városháza tér
  • Piactér
  • SNP tér
  • Sikabonyi Közösségi Ház
  • Szabó Gyula utca – futballpálya mellett
  • Jesenský utca

A játszóterek nyitvatartása 10:00 órától 19:00 óráig

A játszótereket az üzemeltető rendszeresen fertőtleníti.

 

2020. május 19.

Tekintettel a járványhelyzet kedvező irányú alakulására 2020. május 20. szerdától életbe lép az intézkedések enyhítésnek 4. fázisa. Kinyithatnak:

- a bevásárlóközpontok (kivéve a gyereksarok) – 15 m2-re 1 vásárló juthat

- a mozik, színházak, tömegrendezvények 100 főig

- a beltéri közétkeztetés, ugyanolyan feltételek betartása mellett, mint a kültéri teraszok esetében (az asztalok 2 m távolságban elhelyezve, 1 asztalnál 2 személy, vagy a szülők a gyermekeikkel). A nyitvatartási idő meghosszabbodik 22.00 óráig.

- a beltéri turisztikai attrakciók (kivéve a ZOO és botanikus kertek belterei)

- a kültéri sportpályák már minden sport számára, közönség és öltözők nélkül

- a beltéri uszodák és sportpályák csak a sportklubok számára

- tetováló szalonok, testékszer, fülbevaló lövés

www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/19_05_2020_navrh_opatrenie_UVZ_SR_prevadzky_3_faza_01.pdf

MASZKOK:
- szabadban nem kötelező viselni, ha az emberek 5 m távolságban tartózkodnak

- beltérben továbbra is kötelező

http://www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/19_05_2020_final_opatrenia_ruska.pdf

Május 21-től változások a határátlépés során:

A Szlovák Köztársaság területén átmeneti vagy állandó lakhellyel rendelkező személyek részére nem kötelező a karatén, illetve a negatív COVID-19 teszt felmutatása, ha 24 órára utazik ki a következő országokba: Lengyelország, Csehország, Ausztria, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Németország és Svájc.

Iskolák és óvodák 2020. június 1-től:

- kinyitnak az óvodák és az iskolák alsó tagozatai (1.-5.), iskolai klubok

- az óvodában 1 csoportban 15 gyerek, az iskolában 1 csoportban 20 gyerek tartózkodhat

- az iskolalátogatás önkéntes
 

A kötelező karantén alóli kivételek köre bővül:

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala 2020. május 18-tól bővíti azon személyek körét, akikre a határátlépéskor nem vonatkozik a kötelező karantén. Kivételt kapnak a Csehország és Ausztria bizonyos területén dolgozók, az ingázókkal közös háztartásban élők, tanulók, azon személyek, akik Csehország, Ausztria, Magyarország vagy Lengyelországban edzésen vesznek részt, vagy azon személyek, akik a szomszédos országokban élő rokonukat gondozzák. Jelen intézkedés 2020. május 18. reggel 7.00 órakor lép hatályba.

Opatrenie ÚVZ SR:  http://www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/final_navrh_statna_karantena_15_05.pdf

 

2020. május 7.

Karantén

Minden külföldről érkező személynek kötelező állami karanténba vonulnia. Kivételt képeznek a konkrétan meghatározott csoportok, akikre külön szabályok vonatkoznak- például a terhes nők, 75 év feletti személyek, súlyos egészségügyi problémával rendelkező személyek, ingázók, az áruszállítást végző tehergépjárművek vezetői és személyzete stb. Az ingázóknak a Szlovák Köztársaság területére való belépéskor nem kell negatív tesztet felmutatni. Rendelkezniük kell munkáltatói igazolással, illetve magánvállalkozók esetében a tevékenységüket igazoló okirattal.

Tömegrendezvények tilalma

Az intézkedés visszavonásáig tilos kulturális, társadalmi vagy egyéb jellegű tömegrendezvényt szervezni vagy rendezni. Ez a tilalom nem vonatkozik az állami és önkormányzati szervek üléseire a meghatározott higiéniai szabályok és járványügyi intézkedések betartása mellett. Esküvők, istentisztelet és egyéb egyházi szertartások megtarthatóak a járványügyi intézkedések betartása mellett. A helyiségekben csak szájmaszkban vagy a felső légutak más módon való eltakarásával lehet tartózkodni. A belépéskor a kezet fertőtleníteni kell, 2 méter távolságot kell egymástól tartani, nem lehet közös kehelyből inni, áldoztatásnál a kenyeret kézbe kell adni. Ha a lehetőségek adottak és az időjárás engedi, akkor a kültéri szertartásokat kell előtérbe helyezni.

Maszkok

Továbbra is érvényben van, hogy nyilvános helyen nem tartózkodhatunk és mozoghatunk a felső légutak eltakarása nélkül. Ez azt jelenti, hogy az orrunkat és a szájunkat szájmaszkkal, kendővel vagy más olyan eszközzel kell eltakarnunk, ami megakadályozza a cseppek terjedését.
Kivételt képeznek a gyerekek 2 éves korig, autisták, a tömegközlekedési eszközön dolgozó sofőröknek szintén nem kell maszkot viselniük, ha egyedül tartózkodnak az utastértől elzárt kabinban stb.

Üzletek és szolgáltatások

Üzletek

A „kisebb“ bevásárlóközpontok, amelyben 35 önálló, kiskereskedelmi vagy szolgáltatást kínáló egységnél nincs több kinyithatnak.

A bevásárlóközpontok

A bevásárlóközpontokban nyitva lehetnek:

  • ételt és italt árusító egységek, helyben fogyasztás lehetősége nélkül
  • gyógyszertárak, egészségügyi eszközöket árusító egységek,
  • drogériák,
  • újságárusok,
  • látszerészek,
  • állateledeleket és az állatok tartásához szükséges eszközöket kínáló boltok, beleértve az állatorvosi rendelőket,
  • telekommunikációs szolgáltatók,
  • közétkeztetési egységek,
  • postai, banki, biztosítási szolgáltatást nyújtó egységek,
  • e-shopok egységei és futárszolgálatok,
  • ruhatisztítók és mosodák,
  • cipőjavítók és kulcsosok,
  • virágüzletek

Szolgáltatások

Továbbra is zárva maradnak fürdőhelyek, beltéri sportpályák, fitnessközpontok, az emberi test ápolásával foglalkozó intézmények, bölcsődék, óvodák, kaszinók, mozik és egyéb szabadidős tevékenységek célját szolgáló egységek.

Kinyithatnak:

  • gyógyfürdők és gyógyászati kezelések orvosi javaslat alapján
  • kültéri sportpályák, kontakt nélküli sportok, öltözők, medencék és zuhanyzók nélkül, közönség nélkül,
  • szociális intézmények, gyermekvédelmi intézmények, speciális nevelő intézetek
  • fodrászok, manikűrösök, kozmetikusok, pedikűrösök, szoláriumok, masszázsok (kivételt képeznek a nedves procedúrák - pl. hydromasszázs)
  • állatkertek és botanikus kertek kültéri részei
  • turisztikai attrakciók
  • múzeumok, galériák, könyvtárak, kiállítótermek

Az üzletekben érvényben levő intézkedések:

  • az üzletekben nem léphetünk be a felső légutak eltakarása nélkül, maszk, sál, kendő stb. Ez a kötelezettség nem vonatkozik az ételek és italok elfogyasztására.
  • az üzletekbe való belépéskor a kezet fertőtleníteni kell, vagy egyhasználatos kesztyűt használni
  • 2 méter távolságot kell tartani
  • 25 négyzetméterre egy vásárló juthat, kivéve a gyerekeket
  •  a belépésnél jól látható helyen fel kell tüntetni az összes érvényben levő intézkedést, a vonatkozó higiéniai szabályokat és a helyiségben tartózkodható személyek számát,
  • gyakran kell szellőztetni és rendszeresen fertőtleníteni kell az egyes érintkezési felületeket, kilincseket, bevásárlókosarakat
  • a padlót minden nap fel kell mosni
  • az időseknek kijelölt bevásárlási idő az élelmiszerekben és drogériákban 9:00 és 11:00 óra közti időszak

Éttermekben érvényben levő intézkedések:

Az üzletekben érvényben levő szabályok mellett

  • csak a kültéri teraszok lehetnek nyitva, a vendégek a bel térben a mosdókat használhatják
  • a vendégeknek kötelező a maszk használata, kivéve az italok és ételek fogyasztásakor
  • az asztalok közt 2 méter távolságnak kell lenni
  • 1 asztalnál 2 személy ülhet vagy szülők gyerekekkel
  • a személyzetnek kötelező a maszk használata és az egyes vendégek utáni kézfertőtlenítés
  • minden vendég után fertőtleníteni kell az asztalokat és székeket
  • a mosdókban kötelező a folyékony szappan és papírtörlő elhelyezése, a kézszárítók használata tilos, a mosdókat óránként ki kell fertőtleníteni
  • a nyitva tartás 6:00 és 20:00
  • a közétkeztetési egységekben konyhai eszközöket (tányér, evőeszköz, pohár) akkor lehet használni, ha azokat megfelelő mosogatószerrel 80 C feletti hőmérsékleten mosogatógépben mossák el
  • az elmosogatott edényeket nem szabad textil konyhai törlővel eltörölni, hanem lecsöpögtetésre alkalmas eszközön elhelyezni
  • kézi mosogatás végzése a pandémia ideje alatt nem javasolt
  • az evőeszközt nem az asztalon kell elhelyezni, hanem papírszalvétába csomagolva külön a vendégeknek átadni. Ha az étterem nem tudja megoldani a mosogatásra vonatkozó rendelkezéseket, akkor javasolt egyhasználatos konyhai eszközöket használni.

Hotelek és munkásszállók

  • már rövidtávú elszállásolás is lehetséges, de csak olyan szobákban ahol saját WC és fürdő található
  • minden vendég után a szobát 24 óráig szabadon kell hagyni
  • a wellness- és fitnessközpontok, a medencék egyéb szabadidős tevékenységek célját szolgáló aktivitások zárva maradnak
  • tilos az éttermek való étkeztetés, csak a szobákban lehet enni

Taxi-szolgáltatás

  • a sofőrnek és az utasnak is maszkot kell viselni
  • maximum 2 utas utazhat egyszerre, csak az autó hátsó részében
  • biztosítani kell az utas és vezető közötti légtér elválasztását
  • minden utas után 15 perc szünetet tartani
  • az autót az összes utas után vírusölő hatású fertőtlenítő szerrel kell fertőtleníteni
  • a klímát az utastérben ki kell kapcsolni

Az emberi test ápolásával kapcsolatos szolgáltatások

  • a szoláriumok alkalmazottait kivéve az összes alkalmazottnak védőpajzsot kell viselnie
  • az egyes vendégek között időt kell biztosítaniuk a munkavégzés helyének kitakarítására és fertőtlenítésére, fertőtleníteni kell az asztalokat, székeket, mosótálakat és a lábmosó kádakat. Minden egyes vendég után vírusölő hatású fertőtlenítő szerrel kell kifertőtleníteniük a helyiséget.
  • a szájmaszkot olyan eljárások során nem kell viselni, amelyek lehetetlenné teszik a viseletét – például arckezelés, illetve hajvágás és hajmosás

Autóiskolák

  • az oktatás távoktatás formájában valósulhat meg
  • a gyakorlati képzés során csak egy instruktor és egy sofőr vehet részt, a sofőrnek és az oktatónak szájmaszkot kell viselnie
  • minden autóban, illetve szimulátoron történő vezetés után fertőtleníteni kell a jármű belsejét, elsősorban a kormányt és sebességváltót
  • az autós vezetés során az egyes sofőrök vezetése között minimum 15 perces szünetet kell tartani

Könyvtárak
 

  • az alkalmazottaknak kesztyűt kell viselniük
  • a visszahozott könyveket pedig 24 órára félre kell tenniük

Vasárnapi zárva tartás

Minden üzlet és szolgáltatás, amelyek működhetnek, vasárnap zárva kell, hogy legyenek, Ez a nap fertőtlenítésre szolgál.

Kivételt képeznek:

  • állatorvosi rendelők és „szolgálatos” gyógyszertárak
  • kórházi és nyilvános gyógyszertárak,
  • töltőállomások
  • telekommunikációs szolgáltatók,
  • közétkeztetési egységek és gyorsétkezdék,
  • postai, banki, biztosítási szolgáltatást nyújtó egységek,
  • e-shopok egységei és futárszolgálatok,
  • szálláshelyek,
  • gyógyfürdők és gyógyászati kezelések orvosi javaslat alapján
  • kültéri sportpályák,
  • szociális intézmények, gyermekvédelmi intézmények, speciális nevelő intézetek
  • állatkertek és botanikus kertek kültéri részei
  • turisztikai attrakciók
  • múzeumok, galériák, könyvtárak, kiállítótermek

Szociális szolgáltatások

Zárva tartanak az ambuláns szolgáltatást nyújtó szociális intézmények:

  • nappali ellátók,
  • idősotthonok ambuláns szolgáltatásnyújtással,
  • ápolószolgálat ambuláns szolgáltatásnyújtással,
  • rehabilitációs központok ambuláns szolgáltatásnyújtással,
  • speciális intézmények ambuláns szolgáltatásnyújtással,
  • szociális otthonok ambuláns szolgáltatásnyújtással,
  • nappali központok (nyugdíjas klubok)
  • bölcsődék.

A törvény értelmében továbbra is nyújthatnak szociális szolgáltatást a szociális intézmények, a gyermekvédelmi intézmények, és a speciális nevelő intézetek.

Kötelező a köz- és magán szolgáltatók részére is betartani a higiéniai-járványügyi módot.

Intézmények, amelyek üzemeltetése továbbra is tilos:

  • természetes és kialakított fürdőhelyek
  • testnevelési és sport intézmények
  • az emberi test ápolásával kapcsolatos szolgáltató intézmények
  • gyermek és ifjúsági intézmények, bölcsődék
  • wellness központok, beleértve a hotelek medencéit
  • kaszinók, mozik, síközpontok, üdülőhelyek stb.

Nyitva lehetnek:

  • gyógyfürdők és gyógyászati kezelések orvosi javaslat alapján
  • kültéri sportpályák, kontakt nélküli sportok, öltözők, medencék és zuhanyzók nélkül, közönség nélkül,
  • szociális intézmények, gyermekvédelmi intézmények, speciális nevelő intézetek

Kórházak és szociális otthonok

A kórházakban és szociális otthonokban továbbra is tilos a látogatás. A kórházakba és nagyvállalatokba való belépéskor ajánlott a lázmérés.

Iskolák

A középiskolákban engedélyezett az érettségi, felvételi vagy egyéb vizsgák végzése, meghatározott feltételek betartása mellett. Az orvosi, ápolói és egyéb egészségügyi szakok külön feltételek mellett teljesíthetik a szakvizsgákat.

Iskolai étkezdék

Az iskolai étkezdék a fenntartó határozata alapján szigorú higiéniai feltételek betartása mellett ételt készíthetnek és adhatnak ki a rászoruló idősek és hátrányos helyzetű gyermekek részére.

Nyugdíjasok

  • Az idősek részére kijelölt vásárlási idő 9.00 órától 11.00 óráig, de ez csak az élelmiszerekre és a drogériákra érvényes, máshol nem. A kijelölt órák csak hétköznap érvényesek, szombaton nem. Kiemelten hangsúlyozzuk, hogy az idősek saját egészségük védelme érdekében használják ki a részükre fenntartott vásárlási időt, és ha csak nem feltétlenül szükséges más időpontban ne látogassák az üzleteket, illetve kérjek meg rokonaikat, ismerőseiket, szomszédjaikat, hogy vásároljanak be nekik vagy használják ki az önkormányzatok által kínált szolgáltatásokat.
  • Kérjük az időseket, hogy korlátozzák a tömegközlekedésen való utazásukat és csak szükséges esetben menjenek ki (például kutyasétáltatás, egészségügyi intézmény látogatása). Az idősek a legveszélyeztetettebb kategóriába tartoznak a betegség terjedésének és a komoly komplikációk kialakulásának szempontjából.

 

2020. május 05.

Május 6. szerdától megnyitnak a szálláshelyek (rövidtávú, az ételt nem szolgálhatják fel az éttermekben, hanem csak és kizárólag a szobákban, minden szobának saját fürdővel és WC-vel kell rendelkeznie, egyéb szolgáltatás nélkül). A szobát a vendég távozása után minimum 24 óráig szabadon kell hagyni. Szerdától szintén megnyithatnak a fodrászatok, kozmetikusok, műkörmösök, pedikűrösök és a szoláriumok, továbbá a külső turisztikai attrakciók is látogathatóak, üzemelhet a taxi-szolgáltatás (elválasztott térség, a hátsó részben tilos a klíma használata), istentiszteletek és esküvők is újra megrendezhetőek. Végezetül összevonják a harmadik fázist is: további üzletek és szolgáltatások megnyitása területi korlátozás nélkül (kivéve a bevásárlóközpontok), lehetővé teszik a nyilvános étkezést is, de csak a külső teraszokon (a következő feltételek mellett: az asztalnál maximum két ember ülhet, vagy a szülők a gyerekeikkel, az asztaloknak minimum kétméteres távolságban kell lenniük egymástól, a személyzetnek az összes vendég után fertőtleníteni kell majd az érintkezési felületeket, a toaletteken pedig nemcsak fertőtlenítőt, de papír törlőkendőt is biztosítaniuk kell, a kézszárító használata továbbra is tilos). Újra nyithatnak a sport rehabilitációk és a várak, kastélyok, állatkertek, illetve a galériák, múzeumok és könyvesboltok is újra látogathatóak lesznek
 

Ján Mikas tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy a szerdától nyitó üzleteknek szigorú higiéniai előírásokat kell betartaniuk. Ilyen a kézfertőtlenítés, a kétméteres távolságtartás, a szájmaszk kötelező viselete, illetve 25 négyzetméteren továbbra sem tartózkodhat egy embernél több.

Végezetül Igor Matovič miniszterelnök kijelentette, hogy az intézkedések betartásának ellenőrzését szigorítják. Emellett tovább szigorítják az ún. mozgó középértéket, amely alapján nyitják vagy zárják majd az üzleteket. Az eddigi értéket 150-ről 50-re csökkentik, ami azt jelenti, hogy 12szeres növekedés esetén az intézkedéseket lassítani fogják.

 

2020. április 29.

A határsávban „ingázóknak” nem lesz szükségük negatív koronavírus tesztre

Mivel a járványügyi helyzet nálunk és a környező országokban kedvezően alakul a Központi Válságstáb úgy döntött, hogy nem lesz kötelező a 30 kilométeres sávban és sávból ingázók számára a negatív COVID-19 vírusteszt. Az ingázók gyermekei és kiskorú családtagjai is átléphetik a határt. Informált Ján Mikas tiszti főorvos.

Kivételt kapnak az állami karantén kötelezettsége alól a határmentén élő, de a keleti cseh kerületek valamelyikében (Olomouci, Zlíni, Morvaországi és Morva-sziléziai kerület) vagy Bécsben, Alsó-Ausztriában vagy Burgenlandban egészségügyi alkalmazottként vagy gondozóként dolgozó személyek. Olyan személyekről van szó, akik a Szlovák Köztársaság területén állandó vagy átmeneti lakhellyel és munkáltatói igazolással rendelkeznek. Végezetül 96 óránál nem régebbi negatív COVID-19 tesztet kell felmutatniuk. Jelen intézkedés május 1-jén lép hatályba.

A válságstáb további intézkedéseiről a tiszti főorvos szerdán informál.

 

2020. április 22.

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KÖZEGÉSZSÉGÜGYI HIVATALÁNAK A KÖZEGÉSZSÉG VESZÉLYEZTETÉSE ESETÉBEN KIADOTT ÚJ INTÉZKEDÉSEI a mellékletben találhatók - hatályba lép 2020.04.22.:

 NOVÉ OPATRENIA ÚVZ OD 22. APRÍLA 2020

 A 65 ÉVNÉL IDŐSEBBEK RÉSZÉRE KIJELÖLT VÁSÁRLÁSI IDŐ MÓDOSUL

2020. április 22-től módosul a 65 évnél idősebbek számára fenntartott vásárlási idő, hétfőtől péntekig 9:00 és 11:00 között, egyúttal azt is jelenti, hogy az üzleteseknek ezzel együtt garantálniuk kell, hogy a 65 éven felettieknek fenntartott időben mást nem engednek be vásárolni, kivételt képeznek a gyógyszertárak, egészségügyi segédeszközöket árusító boltok, látszerészek (látásvizsgálatot is beléértve), benzinkutak és töltőállomások, valamint az autómosók. A 65 évnél idősebbek csak ekkor mehetnek vásárolni, ezen kívül számukra tilos az üzletbe való belépés és tilos őket kiszolgálni.


2020. április 21.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala a következő intézkedést rendelte el:

2020. április 21-től nyilvános helyen nem tartózkodhatunk és mozoghatunk a felső légutak eltakarása nélkül. Ez azt jelenti, hogy az orrunkat és a szájunkat szájmaszkkal, kendővel vagy más olyan eszközzel kell eltakarnunk, ami megakadályozza a cseppek terjedését. Kivételt képeznek:

  • a gyerekek 2 éves korig,
  • autisták,
  • a zárt járműben sem kell szájmaszkot viselnünk, amennyiben az összes járműben tartózkodó személy egy háztartásból származik,
  • a tömegközlekedési eszközön dolgozó sofőröknek szintén nem kell maszkot viselniük, ha egyedül tartózkodnak az utastértől elzárt kabinban,
  • amennyiben a közös háztartásban élő személyek a természetben 20 méteres távolságra tartózkodnak a további személyektől, szintén nem kell szájmaszkot viselniük
  •  amennyiben a külön háztartásban élő személyek a természetben 20 méteres távolságra tartózkodnak a további személyektől, szintén nem kell szájmaszkot viselniük.

A felső légutak eltakarása előtt szükséges:

  • szappannal és vízzel kezet mosni, vagy valamilyen alkoholtartalmú fertőtlenítőszert használni,
  • az orrot és a szájat úgy kell elfedni a szájmaszkkal, hogy az arc és a maszk között ne legyenek hézagok.
     

Jelen intézkedés hatályba lépésével a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának OLP/2732/2020 sz., 2020.03.24-én kelt intézkedése hatályon kívül helyeződik.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala intézkedésének teljes szövege itt található: OPATRENIE PRE NOSENIE RÚŠOK


2020. április 20.

Szlovákiában április 22-től a 300 négyzetméternél kisebb üzletek és szolgáltató-egységek nyithatnak meg, valamint a kültéri sportpályák, szálláshelyek hosszútávra, szabadtéri piacok, de szigorú feltételek mellett. Módosulna a nyugdíjasoknak kijelölt vásárlási időszak isa, akik az új javaslat szerint délelőtt 9 és 11 óra között járhatnának üzletbe, és - csak hétfőtől péntekig. A terv neve „Valamit valamiért”, amelyről még a Központi Válságstábnak kell határozni, informált Igor Matovič.

A „Valamit valamiért” terv, amelyet szakember dolgoztak ki, 4 fázisra tagolódik. Az első fázis április 22-én kezdődhet. Először kinyithatnak:
- üzletek és szolgáltató-egységek 300 m2-ig
- nyilvános étkezdék – ételkiadással
- kültéri sportpályák – érintkezés nélküli sportok, öltözők nélkül, nézők nélkül, WC-k nélkül
- szálláshelyek hosszútávra, étkeztetés nélkül
- szabadtéri piacok, de szigorú feltételek betartása mellett
- autószalonok, használtautó-kereskedések

A további fázisokról csak azután lehet beszélni, hogy láttuk, miként teljesítette a társadalom az első lépést,” hangsúlyozta Igor Matovič miniszterelnök. Kiemelte, hogy az első és második fázis között legalább két hét telik majd el, ami a későbbiekben is tartható lesz, ha mindenki betartja a szabályokat, és nem nő drasztikusan az új fertőzöttek száma. Az egyes fázisok közt legalább két hét telik majd el, és minden egyes új enyhítés előtt a szakmai csoport ismét megtárgyalja a lehetőségeket és kiértékelik az előző fázis eredményességét. Adott esetben (fegyelmezetlenség esetén) vissza is állíthatják a korlátozásokat, vagy kitolhatják az első fázis futamidejét.

Továbbra is érvényben marad a maszk kötelező viselése, a két méteres távolság betartása, az üzlethelyiségekbe való belépéskor kötelező kézfertőtlenítés, a helyiségek szellőztetése. Egyszerre csak annyian lehetnek majd egy üzlethelyiségben, hogy egy vásárlóra 25 m2 jusson.

Ha az első fázis sikeres lesz, akkor kerül sor a további fázisokra.

A 2. fázisban kinyithatnak a szálláshelyek (rövidtávú, közös étkeztetés nélkül, étkezés a szobában, WC-vel és fürdővel, más szolgáltatások nélkül), bizonyos feltételek mellett- fodrászat, pedikűr, manikűr, kültéri turisztikai attrakciók, taxi-szolgáltatás, gyerekklub 10 éves korig, istentiszteletek, esküvők.

A 3. fázisban kinyithatnak az üzletek és szolgáltatások 1000 m2-ig, nyilvános étkezdék-külső teraszok, masszázs, sport-rehabilitáció – csak száraz kezelések, múzeumok, galériák, könyvtárak, kiállítótermek bizonyos feltételek mellett.

A 4. fázisban kinyithatnak a mozik, színházak, fürdőhelyek, tömegrendezvények, bevásárlóközpontok, iskolák, óvodák, beltéri sportlétesítmények, sportesemények, szálláshelyek.


2020. április 17.

SZÜKSÉGÁLLAPOT KITERJESZTÉSE 2020.04.18-tól

2020. április 18-tól az egészségügyben a szükségállapot kiterjesztésre kerül az ambuláns egészségügyi ellátást nyújtókra is.

Jelen határozat alapján 2020. április 18-tól a szükségállapot kiterjesztésre kerül az általános egészségügyi ellátást biztosítókra és a szakrendelőkre is.

Marek Krajčí egészségügy miniszter informált arról, hogy a COVID-19 pandémia miatt az ambuláns rendelők is átminősítésre kerülnek és ún. covid rendelőket hoznak létre a megfigyelt vagy fertőzött személyek részére.

„Szükségünk van minden orvosra, hogy a szociális szolgáltatást nyújtó otthonokban biztosítsák az egészségügyi ellátást. A Belügyminisztérium megkért minket, hogy biztosítsuk az egészségügyi ellátást a karantén központokban, ahol nincs elég orvos “ pontosított M. Krajčí.

Ha a fertőzött személyek száma rohamosan növekedni kezd, akkor sor kerül a rendelők mozgósítására.

„A nagyobb területi egységek fogják ezt biztosítani úgy, hogy a járási hivatalokon keresztül kérelmet nyújtanak be az egyes szubjektumok gazdasági mozgósítása iránt, amelyek alatt az egyes ambuláns egészségügyi ellátást nyújtókat kell érteni.

Fontos információ tekintettel arra, hogy az egyes rendelőkben az orvosok átlagéletkora nagyon magas, így a szükségállapot nem vonatkozik a 65 év feletti orvosokra.

A Szlovák Köztársaság Kormányának rendelete a szükségállapot kiterjesztésének kihirdetéséről:  Rozšírený núdzový stav - Uznesenie vlády SR.


2020. április 07.

A kormány jóváhagyta a húsvéti ünnepek előtt és alatt a személyek mozgásának korlátozását és a határellenőrzéseket

A személyek szabad mozgásának korlátozása 2020. április 8. 00.00 órától 2020. április 13. 23.59 óráig tart

A mozgás szabadság és kijárás korlátozása nem vonatkozik a következő esetekre: 

  • munkába való utazás, ide tartozik a magánvállalkozói tevékenységek végzése, valamint az időszakos munkavégzés,
  • az alapvető létfontosságú dolgok beszerzése miatti utazás (élelmiszer, gyógyszertár, kozmetika, drogéria, állateledel, gyermekgondozási árucikkek, állatgondozási árucikkek, üzemanyag),
  • az alapvető létfontosságú dolgok beszerzése miatti utazás más személy részére (pl. önkéntesség, szomszéd segítése) járáson belül. Pozsony és Kassa esetében a városon belül,
  • egészségügyi intézménybe halaszthatatlan vizsgálat miatti utazás, vagy közeli hozzátartozó kísérete,
  • a természetben való tartózkodás a járáson belül. Pozsony és Kassa esetében a városon belül,
  • közeli hozzátartozó temetésén való részvétel,
  • közeli hozzátartozó vagy rokon gondozása céljából való utazás járáson belül. Pozsony és Kassa esetében a városon belül.

Végezetül a kormány elrendelte a 2002. évi 227. sz. a háború, háborús helyzet, rendkívüli állapot vagy szükségállapot idején az állam biztonságáról szóló alkotmányos törvény 5. cikk (3) bekezdés h) pontja alapján, hogy tilos csoportokban tartózkodni, kivételt képeznek a saját családtagok, akikkel egy háztartásban élünk.


2020. április 06.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatal értesít, hogy a közelgő húsvéti ünnepekre való tekintettel, a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala által 2020.03.23-án kiadott, OLP/2731/2020 sz. a nyilvános istentiszteletek tilalmáról szóló intézkedése továbbra is hatályban marad. A magán istentiszteleten részt vehet a pap és a szükséges személyzet, esetleg a technikus, aki biztosítja az élő közvetítést. A papok továbbra is vállalhatnak magán eskettetést a templomokban és biztosíthatják az internetes közvetítést a hívők részére. A magán istentiszteletek során más személy nem léphet a templomban.

Az istentiszteleten kívül a templomok nyitva lehetnek, de szükséges biztosítani, hogy

- a templomban kötelező eltakarni a felső légutakat (pl. arcmaszk, sál, kendő viselése)

- kötelező a templomba lépők részére a kézfertőtlenítés vagy a kesztyű viselése,

- a személyeknek kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól (kivétel a közeli rokonok),

- a templomban egyszerre 25 négyzetméteren belül csak egy személy tartózkodhat,

- fokozott fertőtlenítés, különös tekintettel az olyan felületekre, amelyeket a személyek megérinthetnek, talajt, tárgyakat, kilincset.

Fontos, hogy minden személy a magatartásával hozzájáruljon ahhoz, hogy minél jobban tudjuk kezelni e különleges helyzetet, hogy ne terjesszük tovább a fertőzést és ne veszélyeztessük az emberek egészségét. Ezért szükséges jelen iránymutatást elfogadni és betartani.


2020. március 31.

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA SZÜKSÉGÁLLAPOTOT HIRDETETT KI

- zárva tartanak a kiskereskedelmi működési egységek, kivételt képeznek: élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák, benzinkutak, újságárusok, állateledeleket és az állatok tartásához szükséges eszközöket kínáló boltok, beleértve az állatorvosi rendelőket, telekommunikációs szolgáltatók, közétkeztetési egységek, postai, banki, biztosítási szolgáltatást nyújtó egységek, e-shopok egységei és futárszolgálatok, temetkezési szolgálatok, ruhatisztítók és mosodák, taxiszolgálatok, de csak az áruszállítás engedélyezett, autószerelő műhelyek, vontató/autómentő szolgálatok és gumiabroncsot szerelő műhelyek, látszerészek, lízingszolgáltatók, gépjármű-vizsgaállomások (STK, EK), számítógépes szervizek, közjegyzők és ügyvédek, kulcs- és zárszervizek, hulladékgyűjtő-udvarok, kerékpárboltok- és szervizek, kertészeti cikkeket árusító üzletek, textil-rövidáru, építészeti cikkeket és építőanyagot árusító kereskedők, villany- és egyéb szerelési cikkeket árusító üzletek, festékszaküzletek, vasárubolt.

- a közétekéztetési egységek is zárva tartanak a nyilvánosság számára

2020. március 30-tól szigorúbb higiéniai feltételek kerültek bevezetésre a kereskedelmi működési egységekben:

- kötelező az arcmaszk viselése

- kötelező a vevők részére a kézfertőtlenítés vagy a kesztyű viselése

- a vevőknek kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól

- 25 négyzetméteren belül csak egy vevő tartózkodhat.

Az arcmaszk viselése, amely eltakarja a szájat és az orrot, az ember otthonán kívül mindenhol kötelező.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának intézkedései és iránymutatásai:

http://www.uvzsr.sk/

- a szükségállapot minden egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézményre vonatkozik, és arra irányul, hogy minden tervezett nem életmentő műtétet halasszanak el

A Szlovák Köztársaság Egészségügyi Minisztériumának intézkedései: https://www.health.gov.sk/Clanok?opatrenie-ministra-zdravotnictva-sr-18-3-2020

 

A Szlovák Köztársaság Központi Válságstábja és a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala végezetül ajánlja:

- a lakosságnak a lakóhelyükön kívüli mozgást csak a legszükségesebb mértékűre korlátozni

 - az önkormányzatoknak és a tömegközlekedés üzemeltetőinek, a felső légutak eltakarása nélküli belépés tilalmának bevezetését

 

TOVÁBBRA IS ÉRVÉNYBEN VANNAK A KÖVETKEZEZŐ RENDKÍVÜLI INTÉZKEDÉSEK:

- kötelező 14 napos karantén a külföldről hazatérő személyek részére, kivételt képeznek az áruszállítást végző tehergépkocsi-vezetők

- 2020.03.16-tól minden iskola és iskolai intézmény zárva tart

- mind a három nemzetközi repülőtér zárva tart

- minden szomszédos államhatár ellenőrzésének ideiglenes visszaállítása

- a Szlovák Köztársaság területére csak azon személyek léphetnek be, akik állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkeznek az ország területén, vagy érvényes útlevelük van

- nem ajánlott külföldre utazni

- a nemzetközi vonat és autóbusz közlekedés felfüggesztése, országon belüli tömegközlekedés korlátozása

- a hajók nem állhatnak meg a szlovák kikötőkben

- minden bár, szabadidős intézmény, síközpontok, wellness- és fitnessközpontok, szabadidőparkok és aquaparkok zárva tartanak

- minden kulturális intézmény zárva tart

- a hivatalok ügyfélfogadási idejének korlátozása

- látogatási tilalom az összes szlovák kórházban, idősotthonokban, árvaházakban

 

További információk:

https://www.health.gov.sk/Clanok?Hlavna-sprava-COVID-19


2020. március 28.

Szigorúbb higiéniai feltételek az üzletekben, több működési egység újra kinyithat

A Szlovák Köztársaság Központi Válságstábja úgy döntött, hogy tovább szigorítják a higiéniai feltételeket az egyes kereskedelmi működési egységekben. Ezen szigorú feltételek betartása mellett lehetőség nyílik arra, hogy az élelmiszerüzleteken és drogériákon kívül további működési egységek is újra kinyithassanak, ilyen pl. a látszerész, kertészet, textil-rövidáru, festékszaküzlet, vasárubolt stb. Ezt Igor Matovič miniszterelnök jelentette be.

Minden kereskedelmi működési egységekben kötelező az arcmaszk viselése. Kötelező a vevők részére a kézfertőtlenítés vagy a kesztyű viselése, amelyet az egyes üzleteknek kell biztosítani. A vevőknek kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól, 25 négyzetméteren belül csak egy vevő tartózkodhat. A testhőmérséklet mérése továbbra sem kötelező, csak ajánlott. Marek Krajčír egészségügy miniszter hozzátette, aki nem tudja e feltételeket teljesíteni, az nem nyithat ki.

A jelenleg is nyitva tartó boltok mellett hétfőtől a következő egységek nyithatnak ki: látszerészek, lízingszolgáltatók, gépjármű-vizsgaállomások (STK, EK), számítógépes szervizek, közjegyzők és ügyvédek, kulcs- és zárszervizek, hulladékgyűjtő-udvarok, kerékpárboltok- és szervizek, kertészeti cikkeket árusító üzletek, textil-rövidáru, építészeti cikkeket és építőanyagot árusító kereskedők, villany- és egyéb szerelési cikkeket árusító üzletek, festékszaküzletek, vasárubolt. Ez a rendelkezés a kisebb működési egységekre vonatkozik, a bevásárlóközpontokra nem.

Reggel kilenctől délig továbbra is csak a 65 év felettiek vásárolhatnak a boltokban, mivel ők a legveszélyeztetettebb csoport.

A boltok vasárnap zárva tartanak. Ján Mikas, közegészségügyi főellenőr kiegészítette, hogy a készültségi gyógyszertárak és az állatorvosi rendelők vasárnap is nyitva maradhatnak.


2020. március 27.

A Szlovák Köztársaság Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztériumának iránymutatása a sport területén a COVID-19 koronavírus (SARS-CoV-2) általi megbetegedés okozta járvánnyal kapcsolatosan

A COVID-19 koronavírus (SARS-CoV-2) általi megbetegedés okozta járvánnyal kapcsolatosan a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala és a Központi Válságstáb által elfogadott intézkedések és kiadott tilalmak alapján, a 2001. évi 575. sz. a kormány tevékenysége és a központi államigazgatás szervezéséről szóló törvény 17.§ e) pontja, valamint a 2015. évi 440. sz. a sportról valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény 58.§ g) és h) pontja értelmében (továbbiakban csak „a sportról szóló törvény”) a Szlovák Köztársaság Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztériuma (továbbiakban csak „minisztérium“) a nemzeti sportegyesületek, nemzeti sportszerveztek, sportszervezetek, kerületi önkormányzatok, községek és a sporthálózat üzemeletetői részére a sport területén a következő iránymutatást adja ki:

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala, 2020.03.23-án kelt, OLP/2731/2020 sz. intézkedése alapján a  2007. évi 355. sz. a közegészség védelméről, támogatásáról és fejlesztéséről, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény 48.§ (4) bekezdés d) pontja értelmében TILOS minden természetes személynek, természetes személy – vállalkozónak és jogi személynek sport, kulturális, társadalmi vagy egyéb jellegű tömegrendezvényt szervezni vagy rendezni, 2020.03.24-től a visszavonásig.

A minisztérium a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának fent említett határozata értelmében:

  • MEGTILTJA bármilyen verseny szervezését vagy rendezését a sportról szóló törvény 3.§ g) pontja értelmében,
  • NEM AJÁNLJA sport tevékenység végzését a sportról szóló törvény 3.§ a) pontja értelmében, mivel feltételezhető, hogy a személyek nem tudják betartani a 2 m távolságot egymástól.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala 2020.03.12-én elfogadott intézkedése alapján tilos a testnevelési-sport intézmények és szabadidős sportintézmények üzemeltetése, 2020.03.13-tól a visszavonásig.

A minisztérium a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának fent említett határozata értelmében kiadott tilalom vonatkozik a sportról szóló törvény 3.§ o) pontja szerint sporthálózat üzemeletetőire is kivétel nélkül (beleértve a tehetségek és versenysportolók felkészülését).

A minisztérium javasolja a nemzeti sportegyesületek, a nemzeti sportszerveztek, a sportszervezetek és sport szakemberek részére, akik a tehetségek és versenysportolók felkészítését biztosítják, hogy akár egyéni akár kollektív sportágról van szó, a felkészítést a kiadott intézkedésekkel és tilalmakkal összhangban végezzék.

Tekintettel a világ jelenlegi sport helyzetére, amikor minden nap újabb versenyeket mondanak le, vagy módosítják azok időpontját (pl. olimpiai játékok Tokióban, futball EURO) javasoljuk minden sportoló és egyben a sportoló nyilvánosság részére is, hogy maximális mértékben óvják saját egészségüket és figyelmesen és felelősségteljes viselkedjenek.

Mgr. Ivan Husár, sportügyi államtitkár


2020. márius 24.

Összefoglaló a COVID – 19 új koronavírus okozta megbetegedéssel kapcsolatos a Szlovák Köztársaság Kormányának és Válságstábjának üléséről

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala a Szlovák Köztársaság Kormányának és Válságstábjának határozata alapján a következő intézkedéseket adja ki:

Visszavonásig tilos minden természetes személynek, természetes személy – vállalkozónak és jogi személynek sport, kulturális, társadalmi vagy egyéb jellegű tömegrendezvényt szervezni vagy rendezni (határidő 2020.03.24-tól visszavonásig)

Az üzletek vasárnaponként zárva tartanak, fertőtlenítés céljából (élelmiszerüzletek, pékségek, húsárubolt, drogériák, újságárusok, állategészségi és takarmányüzletek, gyümölcs és zöldségesek, baba tápszereket értékesítő üzletek, gyógyszertárak, egészségügyi eszközöket árusító egységek, speciális gyógyászati célú termékeket árusító egységek)

(határidő 2020.03.25-től visszavonásig)

Tilos nyilvános helyen a felső légutak eltakarása nélkül tartózkodni (határidő 2020.03.25-től visszavonásig)

Szociális szolgáltatást nyújtó intézmények ambuláns formában történő szociális szolgáltatás nyújtásának ideiglenes felfüggesztése, amelyek a következők: nappali ellátó, idősellátó intézmények ambuláns szociális szolgáltatásnyújtása, gondozószolgáltatást nyújtó intézmények ambuláns szociális szolgáltatásnyújtása, rehabilitációs központok ambuláns szociális szolgáltatásnyújtása, speciális intézmények ambuláns szociális szolgáltatásnyújtása, szociális otthonok ambuláns szociális szolgáltatásnyújtása, nappali központok (nyugdíjas klubok), és három éven aluli gyermekeket gondozó intézmények (bölcsődék). A közösségi és magán szociális szolgáltatók kötelesek betartani a higiéniai - járványügyi üzemelési módot. (határidő 2020.03.25-től visszavonásig)

Minden olyan üzlet (pl. élelmiszerüzlet), amelynek engedélyezett a nyitva tartása, reggel 9 és 12 óra között (hétfő-szombat) a 65 év felettieket szolgálja ki. Határidő pontosításra kerül.

Minden kórház, gyár, munkahely, üzlet bejáratánál, ahol tömegesen találkozhatnak emberek egymással, kötelező a láz mérése minden belépés esetén, sorban állás esetén az emberek közti legalább két méter távolság betartása kötelező. Határidő pontosításra kerül.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala felszólítja a 65 év felettieket, hogy csak elkerülhetetlen esetben hagyják el lakásukat (például élelmiszer vásárlás vagy egészségügyi intézmény látogatása céljából), azt is reggel 9.00 óra és 12.00 közt. Egyben felszólítja őket, hogy csak szükséges mértékben használják a tömegközlekedési eszközöket. A nyugdíjasok tartoznak a lakosság legveszélyeztetettebb csoportjába a járvány terjedése és a súlyos egészségügyi szövődmények kialakulásának szempontjából.

Jelen rendelkezések a COVID-19 fertőzés terjedése megakadályozásának jelentős és kiemelkedően fontos eszközei.

Mellékletek:

http://www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/Opatrenie_UVZSR_zakaz_hromadnych_podujati_od_24032020.pdf

http://www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/Opatrenie_UVZSR_zakaz_prevadzok_v_nedelu_sanitarny_den_24032020.pdf

http://www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/Opatrenie_UVZSR_povinnost_nosit_ruska_24032020.pdf

http://www.uvzsr.sk/docs/info/covid19/Opatrenie_UVZSR_poskytovanie_socialnych_sluzieb24032020.pdf


2020. március 23.

A kormány új intézkedései, melyet Igor Matovič miniszterelnök hirdetett ki 2020.03.23-án

  • A kormány kiterjeszti a szükségállapotot a szociális otthonokra, idősotthonokra, a nappali ellátók működését felfüggeszti.
  • A Közegészségügyi Hivatal rendelkezése alapján a szociális otthonok esetében szigorítják a higiéniai-járványügyi előírásokat.
  • A védőmaszk viselése a saját lakhelyen kívül mindenhol kötelező.
  • Az élelmiszerüzletek, a drogériák, az újságárusok, az állategészségi és takarmányüzletek vasárnap zárva tartanak, az üzlethelyiségek fertőtlenítése céljából.
  • Minden olyan üzlet, amelynek engedélyezett a nyitva tartása, reggel 9 és 12 óra között a 65 év felettieket szolgálja ki.
  • Minden olyan helyen, ahol sor alakul ki az emberek közti legalább két méter távolság betartása kötelező.
  • Március 30-tól kötelező minden kórház, gyár, munkahely, üzlet bejáratánál, ahol tömegesen találkozhatnak emberek egymással, a láz mérése minden belépés esetén.
  • Az iskolák zárva tartásának idejére megvonják az ingyenes vonatozás lehetőségét a diákoktól.
  • Rendőri és katonai jelenlétet biztosítanak azokban a kórházakban, ahol rendszeresen problémák fordulnak elő.
  • Minden kórház bejáratánál mintavételre alkalmas helyet hoznak létre, amelyet az egyes páciensek autóval megközelíthetnek.
  • Tilos a szükséges gyógyszereket a Szlovák Köztársaságból külföldre exportálni.
  • Az alkalmazottak kötelező preventív egészségügyi vizsgálatai elhalasztására kerülnek.
  • Három kórházat kizárólag a koronavírusos betegek részére rendeznek be, egyet Kelet-Szlovákiában, egyet Közép-Szlovákiában és egyet Pozsonyban.
  • A válság idején az állami hivatalok a közegészség védelme érdekében felhasználhatják a mobilszolgáltatók helymeghatározási szolgáltatását.
  • A nyugdíjasoknak csak elkerülhetetlen esetben kelleni elhagyni lakásukat.
  • A kormány felszólítja a települések önkormányzatait, hogy biztosítsanak megfelelő számú telefonvonalat, amelyen keresztül a nyugdíjasok élelmiszert tudnak majd rendelni.
  • Az állam javasolja a nyugdíjasoknak, hogy szükség esetén kérjenek segítséget másoktól, kerüljék más emberekkel való találkozást, ez vonatkozik a családtagjaikra is.
  • A kormány 200.000 COVID-19 koronavírus-tesztet vásárol, ezek nem gyorstesztek.
  • A közjegyzők és ügyvédek szolgáltatás nyújtása is kivételt képez.
  • A törvények által meghatározott határidők 2020. március 12. és 2020 április 30. közti időszakban felfüggesztésre kerülnek.
  • A végrehajtási eljárások és árverések 2020. április 30-ig felfüggesztésre kerülnek.
  • A kormány felszólítja a közmédiát, hogy az idősekre való tekintettel minden nap este hatkor szentmisét közvetítsen és a gyermekek számára is vetítsenek oktató-filmeket.
  • Ingyenes üzenetek küldése a veszélyeztetett csoportoknak a legfontosabb információkról.
  • Társadalmi és kulturális tömegrendezvények szervezésének tilalma továbbra is a visszavonásig hatályban marad.

Dunaszerdahely Város területén a koronavírus terjedésével kapcsolatos megelőző intézkedésekről szóló információk

2020. március 16.

2020.03.16-án a város polgármestere újra összehívta Dunaszerdahely Válságstábját a koronavírus terjedésével kapcsolatos megelőző további intézkedések bevezetésével kapcsolatosan.

A következő intézkedések kerültek elfogadásra:

            2020. március 16-tól (azonnali hatállyal) a visszavonásig

            - a városi közlekedés üzemeltetése szünetel

            - tilos a nyilvános játszóterek látogatása

            - tilos a nyilvános sportpályák, beleértve az iskolai sportpályák látogatása

2020.03.16-tól a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal ügyfélfogadási ideje 8.00 órától 11.00 óráig tart, tilos az épületbe való belépés védőmaszk, sál, kendő vagy egyéb más védőeszköz használata nélkül.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala 2020. március 16-tól hatályba lépő intézkedései

A. 2020. március 16. reggel 6.00 órától 14 napig tilos minden kiskereskedelmi áru és szolgáltatást nyújtó működési egység üzemeltetése. Kivételt képeznek:

  • élelmiszert, húskészítményeket, kenyeret és pékárut, gyümölcsöt és zöldséget árusító üzletek, csecsemők és kisgyermekek részére, valamint külön gyógyászati célú élelmiszert árusító üzletek,
  • gyógyszertárak, egészségügyi eszközöket árusító egységek,
  • drogériák,
  • benzinkutak és töltőállomások,
  • újságárusok,
  • állateledeleket és az állatok tartásához szükséges eszközöket kínáló boltok, beleértve az állatorvosi rendelőket,
  • telekommunikációs szolgáltatók,
  • közétkeztetési egységek, beleértve a gyorséttermeket, ételárusító standokat,
  • postai, banki, biztosítási szolgáltatást nyújtó egységek,
  • e-shopok egységei és futárszolgálatok,
  • temetkezési szolgálatok, temetői és hamvasztói szolgálatok,
  • ruhatisztítók és mosodák,
  • taxiszolgálatok, de csak az áruszállítás engedélyezett,
  • autószerelő műhelyek, vontató/autómentő szolgálatok és gumiabroncsot szerelő műhelyek.

B. 2020. március 16. reggel 6.00 órától 14 napig a közétkeztetési egységek, beleértve a gyorséttermeket, ételárusító standokat a nyilvánosság számára zárva maradnak. Ez azt jelenti, hogy az éttermek és ételárusító egységek ugyan működhetnek, de nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre kínálhatnak ételt ablakon keresztül, az étterembe való belépés lehetősége nélkül.

C. 2020. március 16. reggel 6.00 órától 14 napig a bevásárlóközpontok üzemeltetői kötelesek az A pontban felsorolt működési egységek nyitva tartását biztosítani.

D. 2020. március 16. reggel 6.00 órától azoknak a személyeknek, akik hétfőtől kezdve csoportosan érkeznek haza külföldről, a belügyminisztérium által megszabott szálláshelyre kell menniük 14 napos karanténba.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala hangsúlyozza, hogy jelen intézkedések célja az emberek egészségének védelme és a halálozás megelőzése a COVID-19 koronavírus okozta megbetegedés következtében.

A fenti A és B pontban említett intézkedések be nem tartása a közegészség védelméről, támogatásáról és fejlesztéséről szóló törvény alapján közigazgatási kihágásnak minősül, amelynek büntetési tétele egészen 20.000 euró mértékig terjedő pénzbírság.

A fenti D pontban említett intézkedés be nem tartása a közegészség védelméről, támogatásáról és fejlesztéséről szóló törvény alapján közegészség elleni szabálysértésnek minősül, amelynek büntetési tétele egészen 1659 euró mértékig terjedő pénzbírság.


2020. március 12.

Összefoglaló a Szlovák Köztársaság Válságstábjának 2020.03.12-ei üléséről:

  • mind a három nemzetközi repülőtér lezárása
  • kötelező 14 napos karantén minden olyan a Szlovák Köztársaság területén állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkező személy, aki külföldről tér haza
  • minden iskola és iskolai intézmény bezárása
  • minden szomszédos állammal való ideiglenes határellenőrzés visszaállítása, kivéve Lengyelország, amely határon a helyzet megfigyelés alatt marad
  • korlátozni a belföldi vonat és autóbusz közlekedést, a közlekedési korlátozás nem vonatkozik a beszállításra és árukereskedelemre
  • minden bár, szabadidős intézmény (síközpontok, wellness- és fitnessközpontok, szabadidőparkok és aquaparkok)
  • szociális és kulturális intézmények bezárása
  • a bevásárlóközpontok nyitva tartásának korlátozása – hétvégén csak élelmiszert, gyógyszert és drogériát lehet vásárolni
  • az ügyfélfogadó irodák nyitva tartásának korlátozása
  • továbbra is látogatási tilalom van a kórházakban és tilos sport, kulturális, társadalmi vagy egyéb más jellegű tömegrendezvényt szervezni
  • a hotelok és éttermek nyitva maradnak

Jelen rendelkezések a COVID-19 fertőzés terjedésének megakadályozásának jelentős és kiemelkedően fontos eszközei. Egyes intézkedések határidejét a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma még pontosítja.


2020. március 11.

DUNASZERDAHELYI VÁROSI HIVATAL

A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal kéri a Városi Hivatal, Fő utca 50/16, ügyfeleit és látogatóit, hogy fontolják meg a hivatal személyes látogatását és egyben részesítsék előnyben a hivatal alkalmazottaival való telefonos, elektronikus vagy e-mail formájában történő kommunikációt.

Kérjük, az önkormányzattal szembeni pénzügyi kötelezettségeiket banki utalás formájában, postai úton vagy egyenesen a bankban teljesítsék.

Dunaszerdahelyen a mai napig nincs fertőzött lakos és nem került sor feltételezett megbetegedésről szóló bejelentés megtételére. Célunk a megelőző intézkedések bevezetése a magasabb szintű állami szervek rendeletei alapján.

Minden olyan épületben, ahol a városi intézmények és a város fenntartói jogkörébe tartozó szubjektumok székhelye található, fokozott mértékű fertőtlenítés folyik.

ISKOLAÜGY

Dunaszerdahely Város polgármestere felszólította a város fenntartói jogkörébe tartozó iskolákat és iskolai intézményeket a következő megelőző intézkedések bevezetésére:

  • biztosítani az iskolákban a meleg vizet és a megfelelő mennyiségű kézmosó és fertőtlenítő szert és azok hatékony alkalmazását,
  • figyelni a gyermekek és tanulók egészségi állapotát és a megbetegedés tüneteinek észlelése esetén az illetékes szervek ajánlásai szerint eljárni,
  • figyelmeztetni és felszólítani a tanulókat az általános megelőző intézkedések szigorú betartására,
  • Dunaszerdahely Város fenntartói jogkörébe tartozó óvodákban meg kell erősíteni a higiéniai szűrést a gyermekek esetében,
  • biztosítani az iskolai étkezdékben a szigorúbb higiéniai intézkedéseket,
  • követni az illetékes szervek, főként a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának ajánlásait és rendeleteit.

Dunaszerdahely Város fenntartói jogkörébe tartozó iskolákban és iskolai intézményekben az Oktatásügyi Minisztérium 2. sz. iránymutatása értelmében a koronavírus terjedésével kapcsolatosan érvényben van azon kötelezettség, hogy minden a Szlovák Köztársaság területén kívüli kirándulás, sítábor, látogatás és természetiskola törlésre kerüljön.

Az iskolák részére továbbításra kerültek azon információk, hogy minden járási, kerületi és országos diákolimpiász és verseny törlésre került.

A város megelőzésképpen a nyilvánosság részére bezárja az összes iskolai tornatermet.

Az alapiskolákban csak olyan szakkörök működhetnek, amelyen az adott intézmény tanulói vesznek részt.

A kockázat csökkentése miatt a Szabadidőközpont, Smetana ligeti címén minden sport és egyéb szakkör tevékenysége felfüggesztésre került 2020.03.23-ig.

A Művészeti Alapiskolában bevezetett megelőző intézkedés alapján 2020.03.23-ig, csak egyéni képzési órák kerülnek megtartásra, azaz ének és hangszeren való játék oktatása.

Az új COVID-19 koronavírus terjedésével kapcsolatos a Szlovák Köztársaság Iskola-, Tudomány-, Kutatás- és Sportügyi Minisztérium által kiadott intézkedések a város fenntartói jogkörébe tartozó iskolák és iskolai intézmények részére továbbításra kerültek.

SZOCIÁLIS TERÜLET

A szociális szolgáltatást nyújtó intézmények részére a következő megelőző intézkedések bevezetése ajánlott:

  • szociális szolgáltatást nyújtó intézmények fokozott higiéniája és felületek fertőtlenítése,
  • figyelmeztetni az ügyfeleket és a munkavállalókat az általános megelőző intézkedések szigorú betartására,
  • korlátozni a közösségi aktivitásokat zárt területen,
  • megemelni a megfelelő mennyiségű kézmosó és fertőtlenítő szer biztosítását és azok hatékony alkalmazását,
  • a látogatás korlátozása.

A Nyugdíjas panzióban tilos a látogatás 2020.03.07-től a visszavonásig. A tilalom elrendelésére a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának határozata alapján került sor.

Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának határozata alapján 2020.03.08-tól a városi nyugdíjas klub bezárásra került.

A Komenský utca 359/33 címen található Nyugdíjas étkezdéből 2020.03.10-től (kedd), csak az ebéd elvitelére van lehetőség, annak az étkezdében való elfogyasztására nem. Hasonló jellegű intézkedések kerültek bevezetésre 2020.03.07-től a Nyugdíjas panzióban.

A Szlovák Köztársaság Egészségügyi Minisztériuma együttműködve a Szlovák Köztársaság Munka-, Szociális- és Családügyi Minisztériuma kidolgozott egy a koronavírus terjedésével kapcsolatos iránymutatást a szociális szolgáltatók részére. Jelen iránymutatás város fenntartói jogkörébe tartozó szociális szolgáltatást nyújtó intézmények részére továbbításra került.

SPORT ÉS KULTÚRA

Dunaszerdahely Város polgármestere 2020.03.09. 12.00 órától ezen intézkedés visszavonásáig elrendeli minden olyan rendezvény vagy esemény törlését, amely zárt térségben nagyobb tömeget vonz, és amelynek szervezője Dunaszerdahely Város vagy Dunaszerdahely Város fenntartói jogkörébe tartozó szervezet.

2020.03.10-én a nyilvánosság számára közzétételre került, a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala által kiadott tilalom, amelynek alapján minden természetes személynek, természetes személy – vállalkozónak és jogi személynek tilos sport, kulturális, társadalmi vagy egyéb jellegű tömegrendezvényt szervezni vagy rendezni 2020.03.10-től 2020.03.23-ig.

CSAPLÁR BENEDEK MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KORTÁRS MAGYAR GALÉRIA

Betartják a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala által kiadott tilalmat, amelynek alapján tilos kulturális, társadalmi vagy egyéb jellegű tömegrendezvényt szervezni vagy rendezni 2020.03.10-től 2020.03.23-ig.

SPORTCSARNOK

Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának határozata alapján 2020.03.23-ig a városi sportcsarnok bezárásra került.

VÁROSI KÖZLEKEDÉS

A városi tömegközlekedési eszközök átlagon felüli fertőtlenítését biztosítja az SAD társaság.

DUNASZERDAHELYI VÁROSI HIVATAL

A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal kéri a Városi Hivatal, Fő utca 50/16, ügyfeleit és látogatóit, hogy fontolják meg a hivatal személyes látogatását és egyben részesítsék előnyben a hivatal alkalmazottaival való telefonos, elektronikus vagy e-mail formájában történő kommunikációt.

Kérjük, az önkormányzattal szembeni pénzügyi kötelezettségeiket banki utalás formájában, postai úton vagy egyenesen a bankban teljesítsék.

CSALLÓKÖZI MÚZEUM

A múzeum 2020. március 23-ig törli a csoportos látogatásokat és tervezett tevékenységeket.

CSALLÓKÖZI KÖNYVTÁR

A tilalom visszavonásáig törlésre került minden tömegrendezvény a könyvtárban és az iskolákban, az internet szolgáltatás a nyilvánosság számára és a könyvtárban tilosak a könyvbemutatók.

EGYHÁZ

A Szlovák Püspöki Konferencia tiszteletben tartva a kormánynak a koronavírus terjedésével kapcsolatos, nyilvános rendezvények szervezéséről szóló tilalmát, nem lesznek a következő két hétben katolikus szentmisék.

Az evangélikus egyház az emberek közegészség védelme iránti közérdekből a tömegrendezvények rendezésére vonatkozó tilalom bevezetése után úgy döntött, hogy a tilalom visszavonásáig nem lesznek istentiszteletek és egyéb más egyházi rendezvények.

A református egyház kérelmezte a vezetőséget, hogy 2020. március 23-ig töröljék az istentiszteleteket, bibliaórákat és egyéb más egyházi rendezvényeket.

TEMETŐK

Az összes ravatalozóban fokozott fertőtlenítés folyik a közös helyiségekben.

BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOK

Dunaszerdahely Város polgármestere kérelmezte a bevásárlóközpontok igazgatóit és üzemeltetőit, hogy az üzletekben a bevásárlókosarakat fokozottan fertőtlenítsék.

DUNASZERDAHELYI KÓRHÁZ

A Dunaszerdahelyi Kórházban 2020.03.06-tól annak visszavonásáig látogatási tilalom került bevezetésre.

Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy tartsák be a megelőző intézkedéseket, figyeljenek a környezetükre és kerüljék az olyan helyek látogatását, ahol több ember találkozhat. A fent említett intézkedések mindig az aktuális helyzethez mérten alakulnak.

 

További ajánlásokat a www.uvzsr.sk honlapon találnak.

 

További információk Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának honlapján találhatók:

http://www.minv.sk/